Elhunyt Pierre Cardin, a világhírű francia divattervező

Elhunyt Pierre Cardin francia divattervező – közölte családja az AFP francia hírügynökséggel.

Az avantgárd divattervezőt, az első pret-a-porter ruhadarabok készítőjét 98 évesen érte a halál kedden a párizsi melletti neuilly-i amerikai kórházban.

Ez egy mélyen szomorú nap egész családunk számára, Pierre Cardin nincs többé. A nagy divattervező, aki majd egy évszázadot élt, páratlan művészeti örökséget hagy Franciaországra és a világra. Büszkék vagyunk állhatatos ambíciójára és egész életében mutatott merészségére ”– írták közleményükben.

Pierre Cardin 1922-ben Olaszországban született, kétéves korában költözött a család Franciaországba. Miután kitanulta a szakmát és elkészítette első kollekcióját,  a párizsi Paquin divatháznál lett rajzoló 1945-ben, majd a következő évben részt vett A szépség és a szörnyeteg című Jean Cocteau-film jelmezeinek tervezésében.

Pályafutása alatt mintegy húsz film kosztümjeit tervezte, különösen nagy kedvvel dolgozott Jeanne Moreau számára. 1946-ban Christian Dior a hagyományosan férfiak számára fenntartott poszton, a kosztümök és kabátok felelőseként alkalmazta, Cardin az új stílus (new look) jegyében alkotta meg híres, hosszú fekete szoknyából és testhezálló santung selyem kosztümkabátból álló bárkosztümjét.

Saját divatházát 1950-ben alapította meg, négy évvel később nyitotta meg első párizsi butikját. A kezdetben a színház számára dolgozó Cardin abban az évben állt elő buborékruhájával, amely világszerte ismertté tette nevét. 1959-ben nem kis kockázatot vállalva az exkluzív modellek mellett készruha-kollekciót is kreált, ő volt az első híres divattervező, akinek kis szériában készült női darabjait a Lafayette Áruházban árulták.

Első férfikollekcióját 1960-ban 250 egyetemista mutatta be, a férfi divat forradalmasítójaként is hírnevet szerzett.

Híres volt avantgárd stílusáról, a nők körében gallér és ujj nélküli miniruhákat hozott divatba, amelyeket geometriai mintákkal díszített.

Később a miniről áttért a maxira és felvette kollekciójába a mértani formájú kiegészítőket (bizsuk, táskák). 1966-ban találta ki az uniszex divatot, bár ezek a ruhái inkább kísérleti jellegűek voltak, mint praktikusak. Ugyanabban az évben párizsi hármas ikrek közreműködésével gyerekkollekcióját is a nagyközönség elé tárta.

Ruháiból tartottak divatbemutatót a moszkvai Vörös téren, ő vezette be Kínába és Japánba a klasszikus francia divatot.

Magyarországon 1983-ban nyílt meg első butikja, egyenruhát tervezett a Malév személyzetének és ő jegyezte a calgary-i téli és a szöuli nyári olimpiára utazó magyar sportolók ruháját.

A kiváló üzleti érzékkel is megáldott divatlegenda neve áruvédjegy lett. Márkanevén kapható egyebek között babakocsi, játékbaba, toll, óra, szemüveg, parfüm, bútor, ásványvíz, manapság mobiltok és táblagép, de repülőgépet és autót is “öltöztettek már fel” Cardin védjeggyel. Vevőköréhez tartozott Jackie Kennedy és a Beatles is. A Pierre Cardin márkájú termékeket előállító vállatok együttesen 200 ezer embert foglalkoztatnak világszerte, szabadalmainak száma meghaladja a nyolcszázat.

Az egyik legismertebb francia negyvenöt évig volt a tulajdonosa egy színházból, kiállítóteremből és étteremből álló komplexumnak.

Első divattervezőként ő szerepelt a Time magazin címlapján (1974-ben). Az UNESCO tiszteletbeli nagykövete, a francia Becsületrend kitüntetettje, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jószolgálati nagykövete volt. Ő az egyetlen divatdiktátor, aki a Francia Művészeti Akadémia tagja volt.

2014-ben a Párizs belvárosában található Marais negyedben nyílt meg a munkásságát bemutató múzeum. Tavaly nagyszabású retrospektív kiállítást szentelt a francia divattervező munkásságának a New York-i Brooklyn Museum.

Szinte élete végéig igen aktív volt, ő felügyelte a nevét viselő divatház alkotóközösségeinek munkáját.

Forrás: hirado.hu