Elindult a világűrbe az első arab Mars-misszió

Szerző: | 2020.07.20., 13:34 | Világ

Az el-Amal, vagyis Remény névre keresztelt Mars-szondát hordozó H-IIA rakéta helyi idő szerint 6.58-kor elhagyja a kilövőállást a tanegasimai űrközpontból a Japán déli részén fekvő Kagosimában 2020. július 20-án (Fotó: MTI/AP/MHI)

Elindult a világűrbe az első arab Mars-misszió Japánból hétfő reggel; a projektvezető azt mondta, hogy minden a terv szerint halad.

Az élő közvetítés tanúsága szerint az el-Amal, vagyis Remény névre keresztelt Mars-szondát hordozó rakéta helyi idő szerint 6.58-kor hagyta el a kilövőállást a tanegasimai űrközpontból.

Az el-Amal a tervek szerint hét hónap múlva éri el a vörös bolygót, ahol Mars körüli pályára áll, és adatokat gyűjt a légkörről.

A szonda az indulás után nagyjából egy órával kinyitja napelemeit, és önállóan folytatja útját 494 millió kilométeren át, átlagosan 121 ezer kilométeres óránkénti sebességgel. A programot Dubajból irányítják.

Omran Saraf, az emírségek Mars-missziójának projektvezetője dubaji idő szerint hétfő hajnalban arról tájékoztatta a sajtót, hogy veszik a szonda jeleit, tanulmányozzák az adatokat, és úgy tűnik, hogy minden a terv szerint halad.

A szondát az eredeti tervek szerint kedden bocsátották volna fel, de a kedvezőtlen időjárás miatt a rakétaindítást kétszer is el kellett halasztani.

Szarah Amiri, az Egyesült Arab Emírségek tudományos minisztere arról számolt be, hogy az ország Mars-missziója mintegy 200 millió dollárba (csaknem 62 milliárd forintba) került. A küldetés célja, hogy először gyűjtsön átfogó adatokat a marsi légkörről, az atmoszféra napi és szezonális változásairól.

Az emírségek 2014-ben jelentette be, hogy Mars-kutatásra készül, és 2017-ben indult el az ország nemzeti űrprogramja. Célja, hogy 100 éven belül telepet állítsanak fel a Marson.

Jelenleg 8 különféle misszió kutatja a Marsot. Kína és az Egyesült Államok még az idén egy-egy újabb küldetést tervez indítani a Naptól eggyel távolabbi bolygóhoz.

Pin It on Pinterest

Share This