Ellopták II. János Pál pápa ereklyéjét a kölni dómból

Ismeretlen tettesek ellopták a 2005-ben meghalt II. János Pál pápa ereklyéjét a kölni dómból – tudatta vasárnap a kölni érsekség.

Az egyház tájékoztatása szerint a tettes vagy tettesek betörték a falra erősített ereklyetartó üvegét, és így jutottak hozzá a két éve szentté avatott néhai egyházfő vérét tartalmazó szövetdarabhoz.

Gerd Bachner prépost elmondta: az anyagi kár nem jelentős, az eszmei annál inkább.

“Számomra ez nem pusztán szentségtörés. Ezzel halála után is meggyalázták ezt a nagy embert, és mindenkit, aki felkereste az emlékét ebben a dómban” – fogalmazott Bachner.

A lopásra vasárnap reggel derült fény. A rendőrség már elindította a nyomozást.