ENSZ: Prataszevics kényszer hatására vallott

Szerző: | 2021.05.25., 21:41 | Világ

Aggodalmát fejezte ki kedden az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) a hétvégén őrizetbe vett Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki újságíró testi épségéért, miután sérülések nyomait fedezték fel az arcán a fehérorosz állami televízió által közölt felvételen.

A Michelle Bachelet által vezetett ENSZ-hivatal szerint valószínű, hogy a felvétel, amelyen Prataszevics állítólag bűncselekmények elkövetését ismerte el, kényszer hatására született.

„A kényszer hatására kapott információkat semmilyen jogi eljárásban nem lehet felhasználni Prataszevics úr ellen. Az ilyesmi tilos a kínzás elleni egyezmény értelmében” – hangsúlyozta Rupert Colville, az OHCHR szóvivője.

„Sokan másokhoz hasonlóan meg vagyunk döbbenve azon, hogy Prataszevicset illegálisan letartóztatták és önkényesen fogva tartják azután, hogy leszállásra kényszerítették a fehérorosz fővárosnál a repülőgépet, amelyen ő is utazott, látszólag hamis ürüggyel és azzal a kifejezett szándékkal, hogy elfogják őt” – tette hozzá.

Colville szerint a világszervezet jelenleg azon fáradozik, hogy szavatolja: a korábban görögországi száműzetésben élő újságírót és aktivistát emberséges bánásmódban részesítik és nem vetik alá kínzásnak.

Korábban ugyanis számos olyan jelentés látott napvilágot, amely szerint a 2020-as fehéroroszországi elnökválasztást követő tüntetések több résztvevőjét kínzásnak vetették alá a hatóságok.

Az ENSZ egyúttal aggodalmát fejezte ki Prataszevics párja iránt is, akit szintén őrizetbe vettek.

Colville szerint a fehérorosz hatóságok ezenkívül a fehérorosz légierő által eltérített gép fedélzetén tartózkodó több utas jogait is megsértették azáltal, hogy félelmet keltettek bennük és veszélybe sodorták őket. „Ez a hihetetlen epizód újabb fejezetet jelent a fehérorosz hatóságoknak a sajtó és a civil társadalom ellen folytatott elnyomó kampányában” – fogalmazott.

A fehérorosz hatóságok vasárnap pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették Minszkben a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az akcióban részt vett a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es vadászgépe is, amely a minszki repülőtérre kísérte a Boeing-737-est.

A Ryanair járatán utazott Prataszevics, a fehérorosz kormány által szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a minszki leszállás után őrizetbe vettek.

Az ENSZ attól tart, hogy a történtek előjelei annak, hogy a hatóságok fokozzák a másként gondolkodókkal szembeni elnyomást, nem csak az országban, hanem azon kívül is.

Forrás: MTI

Pin It on Pinterest

Share This