EP: az uniós értékek sérülése az Európai Unió egészét veszélybe sodorja

 Az Európai Parlament képviselői szerint az uniós értékek sérelme rendszerszintű fenyegetést jelent az Európai Unióra nézve, ezért az Európai Bizottság következő éves jogállamisági jelentésében konkrét ajánlásokat kell megfogalmazni a tagállamok számára, és az uniós értékek hatékonyabb védelme érdekében a jogsértések szélesebb körére kellene kiterjednie.

Az Európai Parlament brüsszeli, kétnapos plenáris ülésének zárónapján 509 szavazattal, 152 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett jelentést fogadott el az Európai Bizottság 2020-as jogállamisági jelentéséről.

A képviselők üdvözölték az uniós bizottság észrevételeit az egyes tagállamok jogállamiságával állapotával kapcsolatban, megjegyezték azonban, hogy az ügyek szélesebb körére, az összes uniós értékre kiterjedő vizsgálatára van szükség, különbséget téve a jogállamiságot érintő rendszerszintű és az egyedi, egymástól független jogsértések között. Véleményük szerint a jelenleg önmagában álló jelentésnek egy állandó, átfogó és hatékony eljárás részévé kellene válnia úgy, hogy például az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljáráshoz, a költségvetési feltételrendszerhez és a kötelezettségszegési eljárásokhoz kapcsolódó konkrét ajánlásokat is megfogalmaz.

Az EP-képviselők határozott fellépést sürgettek az uniós értékek megsértésének akadályozására az egyes tagállamokban. A demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok egymást kölcsönösen erősítő értékek, sérelmük rombolja az Európai Unió egységét – írták. A jogállamiság tiszteletben tartása pedig az unió egészét és a tagállamokat is köti minden kormányzati szinten – szögezték le.

A jelentés „elítéli a Magyarországon és Lengyelországban folytatott politikai nyomásgyakorlást, hogy a nemzeti bíróságok ne kezdeményezhessenek az Európai Unió Bírósága előtt előzetes döntéshozatali eljárásokat”, ez ugyanis – mint írták – szembe megy az uniós szerződésekkel. A jelentés foglalkozik az ombudsman függetlenségét aláásó közelmúltbeli lengyel lépésekkel és azzal, hogy Magyarország nem hajtja végre az Európai Bíróságon született döntést a civilszervezetek finanszírozásának korlátozásával kapcsolatban. A képviselők sürgetik az Európai Bizottságot, hogy emiatt indítson Magyarország ellen visszatartó erejű pénzügyi szankciókat eredményező eljárást az uniós bíróságon.

Az Európai Bizottság 2021-es jogállamisági jelentése várhatóan júliusban jelenik meg.

Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljutatott közleménye szerint írásbeli hozzászólásában kijelentette: a jogállamisági hadjárat egyik fő eszköze lett az Európai Bizottság által évente kiadott jelentés, mely a tagállamok pártatlan értékelése helyett ideológiailag elfogult álcivil szerveztek vádaskodásaiból áll.

„Megszoktuk már, hogy a baloldali-liberális fősodor a jogállamiság fogalmát használva folytat ideológiai hadjáratot azokkal szemben, akik nem értenek egyet velük. Ennek egyik fő eszköze lett az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentése, amelynek hamarosan érkezik a 2021-es kiadása” – fogalmazott.

Elmondta, az Európai Parlament még több, a tagállamok hatáskörébe tartozó területet vonna a vizsgálódás körébe, és jogi, pénzügyi eszközökkel büntetné azokat, akik másképp gondolkodnak. Szavai szerint nem véletlenül Magyarország és Lengyelország kerül ismét a hazugságok célkeresztjébe. Azokat büntetnék, akik elutasítják a bevándorlást, más elképzeléseket fogalmaznak meg Európa jövőjéről, felszólalnak az erőszakosan terjeszkedő genderideológia ellen – emelte ki.

Az ilyen politikailag elfogult és egyoldalú jelentések nem szolgálják Európa érdekét, csak aláássák az unió egységét és törésvonalakat hoznak létre a tagállamok között – tette hozzá Hidvéghi Balázs.

Forrás: MTI