Február 11. – A betegek világnapja

I. János Pál kezdeményezésére 1993-tól február 11. A BETEGEK VILÁGNAPJA. 1858-ban ezen a napon jelent meg a Szűzanya Soubirous Bernadett 14 éves francia lánynak Lourdes-ban, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. 
E helyen 1864-ben templomot építettek, amelynek IX. Pius pápa bazilika címet és előjogokat adományozott. Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió, és a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma is több ezerre tehető. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését.”
Egyre több templomban február 11-én csoportosan kiszolgáltatják a szentséget azoknak, akik előzőleg kérik azt.
Pázmány Péter: A betegekért
Hatalmas Isten, emberi gyarlóságnak erős gyámola és oltalmazója, ki kezében vannak életünk határi: könyörgünk felségednek a te beteg szolgáidért: vigasztald őket, bátorítsad és erősítsed, hogy jó néven vegyék és csendesen szenvedjék látogatásidat. Gyógyítsd meg őket, szent nevedért, a reájok bocsátott csapásból, hogy megismérvén hozzájok való jóvoltodat, méltó hálát adjanak irgalmasságodért, és atyai ostorozásod által öregbüljenek szerelmedben és félelmedben.
Ha pedig véghetetlen bölcsességed szerént hasznosbnak látod az ő mostani kimúlásokat: adj Szentlelket nékik, hogy az igaz penitencia által, bűnök bocsánatját nyerhessék, és teelőtted kedves kimúlások légyen e világból. Adjad szent malasztodat nékik, hogy megismérjék a testi nyavalyáknak és csapásoknak ostorit atyai kezedből származni. Mivel akaratod nélkül csak hajunk szála sem eshetik el, és azért ostorozsz minket, hogy bűneinkből tehozzád térjünk, ki igaz élet és igaz boldogság vagy. Oh áldott Jézus, ki meggyőzted a halál fulákját, légy segétséggel beteg szolgáidnak. Ki az Atya és Szentlélek Istennel egyetemben élsz és uralkodol. Amen.

Forrás: jelesnapok.hu