Fegyverszállítást sürgetett Délkelet-Ukrajnába az orosz kormánypárt

Az orosz kormánypárt a délkelet-ukrajnai szakadár területekre irányuló fegyverszállításokat kezdeményezett a parlamenti alsóház plenáris ülésén.

Fegyverszállítást sürgetett a délkelet-ukrajnai szakadároknak a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva Andrej Turcsak, az orosz parlament alsóháza (duma) elnökének első helyettese, a kormányzó Egységes Oroszország párt főtanácsának titkára. A politikus szerint erre azért van szükség, hogy növeljék a donyecki és luhanszki “népköztársaság” védelmi képességét, és feltartóztassák “Kijev nyilvánvalóan előkészületben lévő agresszióját”.

Azt is hangoztatta: az orosz kormánypártot aggodalommal tölti el, hogy “gyakorlatilag a NATO összes vezető országa” halált okozó fegyverrel “pumpálja fel” Ukrajnát. Kifogásolta, hogy a szomszédos országba “nagy számban” érkeznek katonai kiképzők és hivatásos NATO-katonák, emellett pedig az ukrán erők egyre intenzívebben lövik Donyeck és Luhanszk megye területét.

Vlagyimir Vasziljev, a kormánypárt frakcióvezetője az Egységes Oroszország Telegram-csatornája szerint sürgette az ország vezetését, hogy indítson katonai szállítmányokat a szakadár “népköztársaságokba”, és tegye meg az összes szükséges intézkedést állampolgáraik biztonsága érdekében.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője “politikailag destruktívnak” nevezte, hogy Joe Biden amerikai elnök szankciókat helyezett kilátásba Putyinnal szemben egy Ukrajna elleni orosz invázió esetére. Az orosz vezető kintlévőségei befagyasztásának lehetőségét firtató kérdésre Peszkov azt mondta, hogy az államfő a Rosszija Bankban tartja a pénzét, amely ellen már bevezettek büntetőintézkedéseket.

Forrás: MTI

Kapcsolódó:

Lavrov: Moszkva lépéseket tesz, ha Washington nem válaszol a javaslataira