Zátonyra futott egy migránshajó Franciaország északi partjainál
Zátonyra futott vasárnap Franciaország északi partjainál egy kisebb hajó, amely az Egyesült Királyságba tartott. A balesetben két fiatal nő meghalt – közölték a francia hatóságok.
A tájékoztatás szerint
a bárkában lévő, mintegy 82 ember a La Manche csatornán keresztül, illegálisan akart bejutni az Egyesült Királyságba.
A környékbeli Pas-de-Calais prefektúra tisztségviselője, Christophe Marx a sajtónak azt mondta: az áldozatok feltehetően szudáni állampolgárok, a balesetet pedig motorhiba okozhatta.
A balesetben 16-an megsérültek, hárman súlyosan – tájékoztatott, hozzátéve, hogy az ügyben vizsgálat indult.
Alig több mint egy hónap alatt a mostani a harmadik szerencsétlenség a térségben: április elsején két menekült vesztette életét az észak-franciaországi Gravelines-nél, 9-én pedig négyet sodortak el a hullámok.
Francia és brit hivatalos adatok szerint tavaly legkevesebb 29-en vesztek a tengerbe a két ország között.
Idén már több mint hatezren értek partot az Egyesült Királyságban. Ez az arány 36 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanekkor. A csökkenést szakértők a rosszabb időjárási körülményeknek tulajdonítják.
Párizs és London április végén új, három évre szóló megállapodást kötött az illegális bevándorlás visszaszorítására a La Manche csatorna térségében.
Forrás: hirado.hu
Nyitókép: illusztráció, Sameer Al-DOUMY / AFP
