Havazik Nyugat-Európában
Havazik Nyugat-Európa több országában, van, ahol fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. Norvégiában árvíz pusztít, Oroszországban tornádó volt, a rendkívüli időjárás miatt Olaszországban meg kellett szakítani a világ egyik legismertebb országúti kerékpárversenyét, a Giro d’Italiát.
Hókotróval takarították az aszfaltot a Giro d’Italia kerékpárverseny útvonalán, ahol a hőmérséklet napközben is nulla fok körül volt. A pénteki futamot törölték, a versenyzők kényszerpihenőt tartanak. Egyelőre a szombati szakasz is bizonytalan, mivel lavinaveszély fenyeget.
Tizenhárom centiméternyi hó esett az észak-németországi Brockenen is. Az 1140 méter magas hegy időjárása sajátos: az év 176 napján hó borítja, ám a május végi vastag hótakaró itt sem megszokott.
Norvégiában a heves esőzés miatt több folyó kilépett a medréből. Az elárasztott területekről több száz embert kellett kimenekíteni. A vasúti közlekedés akadozik, a földcsuszamlások miatt több mint ötven útszakaszt le kellett zárni.
Oroszországból tornádót jelentettek, amely Moszkvától 100 kilométerre, délnyugaton csapott le egy kisvárosra. Több épületet megrongált, fákat és villanypóznákat döntött ki, a település nagy része áram nélkül maradt. Senki nem sérült meg. Az orosz sajtó szerint a rendkívüli helyzetek minisztériuma „légköri frontnak” nevezte az errefelé szokatlan időjárási jelenséget.
Forrás: Hirado.hu