Huszonöt ország egy közös nyilatkozatban követelt azonnali tűzszünetet a gázai háborúban

Huszonöt ország – köztük az Egyesült Királyság, Kanada, Franciaország és Japán külügyminiszterei – a Gázai övezetben dúló harcok azonnali leállítására szólított fel hétfőn egy közös nyilatkozatban.

Közös közleményükben a tárcavezetők, valamint Hadja Lahbib egyenlőségért felelős európai uniós biztos felhívták a figyelmet az övezetben élő civilek szenvedéseire, illetve bírálták a humanitárius segélyek kiosztásának módját is.

„Az Izrael által életbe léptetett segélyosztási mechanizmus veszélyes, mélyíti az instabilitást és megfosztja a gázaiakat az emberi méltóságuktól” – olvasható a közleményben, amelyben felhívták a figyelmet arra, hogy már több mint 800, segélyre várakozó palesztint öltek meg. A külügyminiszterek emellett elfogadhatatlannak nevezték azt, hogy

szerintük az izraeli kormány megtagadja az alapvető humanitárius segítséget az övezetben élőktől, egyúttal pedig sürgették a térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet fogságában lévő izraeli túszok azonnali szabadon bocsátását.

Az aláírók egyúttal hangsúlyozták: „szigorúan elleneznek” minden „a megszállt palesztin területek demográfiai összetételének megváltoztatását célzó kezdeményezést”, illetve sürgették a zsidó telepek építésének leállítását ezeken a területeken.

Az izraeli kormány a közleményt a valóságtól elrugaszkodottnak nevezte, kiemelve, hogy az „rossz üzenetet közvetít a Hamásznak”.

„Minden közleményt és kijelentést annak félnek kell címezni, amely egymaga felelős a túszokkal és a tűzszünettel kapcsolatos megegyezés elmaradásáért: a Hamásznak, amely elkezdte ezt a háborút és tovább folytatja” – olvasható a tárca közleményében.

Forrás: hirado.hu
Nyitókép: MTI/EPA/Mohamed Szaber