Így ünnepel majd a királynő

II. Erzsébet királynő júniusban ünnepli majd trónra lépésének 60. évfordulóját. Az ünnepséggel állítólag megpróbálják “lekörözni” Vilmos és Katalin szenzációs tavalyi esküvőjét. Lássuk, hogyan!

2012 talán leglátványosabb ünnepségére június 3-án kerül majd sor. Egy Londonban kiadott közlemény szerint a szervezők eddig sosem látott királyi mulatságra készülnek. “Az emberek még évtizedek múlva is emlékezni fognak rá, hol voltak ezen a napon” – nyilatkozták a tervezett programokról.

Erzsébet, Fülöp és rokonaik egy különleges, külön a számukra kialakított hajón ereszkednek le a Temzén, harangszó és ünnepi beszédek gyűrűjében. A királyi családot sétahajózásukon ezer, a világ különböző tájairól – Új-Zélandról, Kanadából, Indiából, és egyéb távoli országokból – származó hajó kíséri majd. Számos zenekar külön erre az alkalomra komponált egyedi darabot, hogy a királyi fenségek ne unatkozzanak hajóútjuk során. A másfél órás út folyamán mintegy 20 ezer ember fog egyszerre a folyón ünnepelni. “A legnagyobb show-t adjuk, amit a Temze valaha látott” – nyilatkozta az esemény megszervezésére létrehozott alapítvány elnöke, Lord Salisbury. A nagy napon a londoni parkok többsége fesztiváloknak ad majd otthont, ahol az elmúlt 60 év szokásait, öltözékeit és táncait elevenítik fel, természetesen az elmaradhatatlan brit tea mellett.

A különleges esemény előzetes becslések szerint körülbelül 10 millió angol fontba (12 millió euróba) kerül majd. Az összeg nagy részét különböző szponzorok állják. “Egyáltalán nem okozott problémát a rengeteg pénz beszerzése” – állítja Lord Salisbury. – “Az egész nemzet hálás a királynőnek odaadásáért és elkötelezettségéért, és így kívánnak köszönetet mondani.” Nemcsak brit forrásokból származnak a hajóutat finanszírozó milliók, hanem nemzetközi támogatások is érkeztek. Az utazást sok országban élőben közvetíti majd a televízió – csakúgy, mint Vilmosék tavaly áprilisi esküvőjét. A szervezők elsődleges célja az, hogy több néző kövesse a jubileumi ünnepséget, mint a fiatalok egybekelését. Boris Johnson, London polgármestere több száz millió nézőben reménykedik.

Erzsébet 1926-ban született, Elizabeth Alexandra Mary Windsor néven. 1947-ben ment hozzá harmad-unokatestvéréhez, Fülöp edinburgh-i herceghez. Négy gyermekük született, Károly, Anna, András és Edward. 1952-ben koronázták királynővé. Ma már csak névlegesnek nevezhető a hatalma, hiszen a parlament és az országgyűlés hozza a döntéseket, Erzsébetnek csupán vétójoga van egyes törvények elfogadásakor, de ezzel a jogával eddig nem élt. Még ma, a 21. században is ugyanakkora tisztelet övezi személyét, mint őseiét, a britek 60 éve töretlenül istenítik uralkodójukat.

Lord Salisbury szerint a britek tavaly már megmutatták, hogy ők is képesek látványos mulatságot szervezni, és ez egy újabb remek alkalom lesz arra, hogy megmutassák a világnak Nagy-Britannia legjobb oldalát.

Forrás: femcafe.hu