Izlandon van a legszebb

Az izlandi fővárosban, Reykjavíkban 2011-ben megnyílt Harpa koncertterem és konferenciaközpont érdemelte ki a hatvanezer euróval járó Mies van der Rohe építészeti díjat, az Európai Unió kortárs építészeti elismerését.
A díj odaítélését az Európai Bizottság és a barcelonai székhelyű Mies van der Rohe Alapítvány jelentette be hétfőn.
A feltörekvő építészet különdíját María Langarita és Victor Navarro kapta a madridi zeneakadémia tervezéséért. A különdíjjal 20 ezer euró jár.
A minden második évben kiosztott építészeti díj átadója június 7-én lesz Barcelonában, és akkor ünneplik a díj megalapításának 25. évfordulóját is.
Az 1800 férőhelyes reykjavíki hangverseny- és konferenciaközpont, amelyben a szimfonikus zenekar és az opera is helyet kapott, az indoklás szerint azért érdemelte ki az Európai Unió kortárs építészeti díját, mert a Batteríid és a Henning Larsen tervezőirodák ezzel a 43 méter magas építménnyel segítették újjávarázsolni a reykjavíki kikötőt, valamint közelebb hozták egymáshoz a várost és a kikötői negyedet.
A díjra 37 európai ország 335 épületét nevezték be, közülük nyolcat Magyarországról. Köztük van a győri római katolikus templom, Balázs Mihály munkája, a pécsi Szathmáry palotarom rekonstrukciója a Marp Kft-től, a zánkai Új Nemzedék Központ a MODUM Építészirodától és a Kisfaludy-kilátó Badacsonytomajban a Platinium Group Kft-től.
Az EU kortárs építészeti díját Mies van der Rohe (1886-1969) német születésű amerikai építészről nevezték el. Arról volt ismert, hogy épületei átláthatók voltak és modern építőanyagokat, betont, üveget és acélt használt – olvasható a www.miesarch.com honlapon.
Forrás: vjm.hu