Katolikus X-Faktor indul
A Tv2000 olasz televíziós csatorna januártól indítja új tehetségkutató műsorát.
Vallásos jellegén túl újdonsága az is, hogy nem egyéni tehetségek, hanem közösségek nevezhetnek: kórusok Olaszország egész területéről, akik lehetnek profik és amatőrök, férfi-, női vagy vegyeskarok, plébániai vagy plébánián kívül szerveződő csoportok.
Dino Boffo, a Tv2000 igazgatója tette közzé a hírt, és a SIR-nek adott interjúban hozzátette: „Abból indultunk ki, hogy egy ilyen barátságtalan korban, mint a miénk, a tudásuk gyarapítására, repertoárjuk növelésére hetente többször összegyűlő plébániai csoportok nemcsak a szabadidő eltöltésére adnak jó példát, hanem a nevelés, a kultúra fontosságának népszerűsítésében is fontos szerepet játszanak. Napjainkban hihetetlen képességek szunnyadnak a teljes feledésben: igazi tehetségek, akik el vannak temetve, akikről nem vesznek tudomást, mert nem divatos semmi, ami katolikus színezetű.” A nyilvánosság elé szeretnék tárni ezeket a tehetségeket, hogy ne maradjanak igazságtalanul elfeledve, és mert tudják, hogy a közönségnek örömöt fognak okozni.
A TV2000 televíziós csatorna egyre nagyobb népszerűségnek örvend Olaszországban, amit az igazgató annak tulajdonít, hogy profi módon, ugyanakkor nagy empátiával közvetítik az emberek felé mindazt, ami Ferenc pápával kapcsolatos. Sokan a pápa tévéjének nevezik őket, ami szerinte hízelgő ugyan, de nem fedi a valóságot, hiszen a Szentszék hivatalos csatornája a Vatikáni televíziós központ, ahonnan ők is veszik anyagukat.
Forrás: Magyar Kurír
