Kiemelt készültség van az olasz-francia határnál

Liguria tartományban két, Párizsból Szíriába tartó dzsihadista fegyverest keresnek a hatóságok – jelentette az olasz sajtó csütörtökön.

Az Interpol által kiadott körözés alapján az Iszlám Állam (IÁ) két fegyveresét keresik, akik a sajtóval közölt információk szerint Párizsból indultak el és Szíriába tartanak.

A két férfi egy szürke színű, belga rendszámú gépjárművel utazik, fel vannak fegyverkezve és veszélyesek. A feltételezések szerint Olaszországon akarnak áthaladni, ezért kiemelt az ellenőrzés a francia-olasz határon levő Ventimigliában, a genovai repülőtéren és a liguriai város kikötőjében is – értesült az IlGiornale.it hírportál. Keresésüket egész Olaszországra kiterjesztették.

Mint kiderült, a novemberi párizsi merényletek egyik elkövetőjeként ismert Salan Abdeslam, belga állampolgár is Olaszországon keresztül utazott Szíriába még tavaly augusztusban. Belgiumból autóval eljutott a dél-olaszországi Bari kikötőjébe, innen komphajóval Görögországba, majd továbbment Szíriába.