USA Kína zászló

Konfliktushoz vezethet az USA és Kína technológiai nagyhatalomra törekvése

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy konfliktushoz vezethet az Egyesült Államok és Kína között, hogy mindkét nagyhatalom vezető szerepre tör a modern technológiák területén.

Brad Smith, a Microsoft vállalat elnöke a BBC műsorában arról beszélt, hogy egyre nehezebb lesz utolérni a gyorsan fejlődő technológiát. A téma fókuszában az állt, hogy Kínában miként használják a mesterséges intelligenciát a lakosság ellenőrzésére.

 „Folyamatosan eszembe jut George Orwell 1984 című könyve. Abban is az volt a kiindulópont, hogy a hatalom mindent látott, amit az emberek tettek, és mindent hallott, amit mondtak. Ha nem vigyázunk, akkor ami 1984-re nem valósult meg, az eljöhet 2024-re” – figyelmeztetett a Microsoft vezetője.

Brad Smith tart Kínától, a távol-keleti nagyhatalom kitűzött célja, hogy 2030-ra a világ vezetője legyen a mesterséges intelligencia fejlesztésének terén. Ezen az úton már ma is nagy lépéseket tett, például 2019-ben már több szabadalmat birtokoltak a kínai kutatóintézetek a mesterséges intelligencia területén, mint az amerikaiak.

Az Egyesült Államok vezetői szerint létfontosságú lenne Kínát egy globális összefogással legyőzniük a mesterséges intelligencia fejlesztések területén. Ugyanakkor a kínai folyamatok szakértői hangsúlyozzák, hogy Kína jövőképe nem egy egységesülő világról szól, hanem egymás mellett működő politikai rendszerekről. Szerintük Kína nem akarja a rendszerét más országokba exportálni.

A kínai kormány tanácsadója szerint például az arcfelismerő rendszerek nagyon hasznosak lehetnek vészhelyzetek elhárításakor is. Lan Xue megerősíti, hogy Kína hatalmas előrelepéseket tett a mesterséges intelligencia felhasználásának területén, és erre tekint az Egyesült Államok fenyegetésként.

Az elmúlt években ugyanakkor már az Egyesült Államokban is komoly fejlesztések történtek. Az olyan nagy techvállalatok, mint a Google katonai projektekben is együttműködtek a Pentagonnal. A cég képfelismerő technológiáját gépi tanulást használó módszerekkel emberek és tárgyak felismerésére használták drónvideók elemzésekor közel-keleti konfliktusokban is. A Google képviselői szerint ennek csak pozitív hatásai voltak nemzetbiztonsági szempontból.

Azonban a cég nem minden alkalmazottja gondolta ezt így, a Google egyes dolgozói felmondtak, arra hivatkozva, hogy a saját kezükhöz is vér tapad a projekt miatt. Bár a Google azzal érvelt, hogy csupán nem támadó célokra használták a technológiájukat, végül a cég kihátrált a projektből.

Az amerikai katonaság azonban továbbra is keresi az együttműködést a Szilícium-völgy technológiai cégeivel, azért, hogy megnyerhessék a mesterséges intelligencia terén folyó globális versengést. Az amerikaiak és a kínaiak is úgy vélik, hogy ez a folyamat fegyverkezési versenyhez vezet majd az Egyesült Államok és Kína között, bár egyes vélemények szerint ezt még el lehetne kerülni.

Forrás: hirado.hu