Kreml: a járványügyi küzdelemről tárgyalt Putyin és Michel

A CoViD-19 terjedése elleni küzdelem és az utasforgalom kölcsönös engedélyezésének kérdéseit, valamint a Szputnyik V orosz vakcina uniós bejegyzésének perspektíváját beszélte meg telefonon egyebek között Vlagyimir Putyin orosz elnök és Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

A felek emellett megvitattak egy sor aktuális nemzetközi kérdést is. Putyin hangsúlyozta, hogy noha Oroszország és az EU továbbra is jelentős üzleti partnere egymásnak, a kétoldalú kapcsolatok nem nevezhetők kielégítőnek.

A moszkvai tájékoztatás szerint a tárgyaláson kifejezésre jutott, hogy közös érdekeket szolgálna a pragmatikus és tiszteletteljes együttműködéshez való visszatérés. A felek fontosnak nevezeték az együttműködés aktivizálását az olyan konkrét területeken, mint az egészségügy, a klímaváltozás és a regionális konfliktusok megoldása.

A Kreml szerint Putyin kontraproduktívnak minősítette az unió Fehéroroszországra gyakorolt, kibővített szankciós nyomását, csakúgy, „mint egészébe véve minden olyan kísérletet, amely e szuverén ország belügyeibe való beavatkozásra irányul”.

A hegyi-karabahi helyzettel kapcsolatban a felek megvitatták az orosz és az azeri elnök, valamint az örmény kormányfő 2020. november 9-i és 2021. január 11-i közös nyilatkozataiban foglaltak további következetes végrehajtásának fontosságát. A két vezető prioritásként nevezte meg a térség gazdasági és közlekedési kapcsolatai blokkolásának feloldását és a lakosság humanitárius problémáinak rendezését. Michel támogatásáról biztosította a folyamatban lévő munkát, többek között azt, amelyet az EBESZ minszki csoportjának társelnökei (Oroszország, az Egyesült Államok és Franciaország) végeznek.

Az „Ukrajna belső válságáról” folytatott eszmecsere során mindkét fél megállapította, hogy a 2015-ös minszki intézkedéscsomag „továbbra is a rendezés alternatíva nélküli alapja marad”. Putyin hangsúlyozta, hogy Kijevnek maradéktalanul végre kell hajtania a korábban elért megállapodásokat, mindenekelőtt azt, hogy tárgyalásba bocsátkozik Donyeckkel és Luhanszkkal,  és hogy jogrendjébe foglalja Donyec-medence különleges státusát.

Putyin és az Európai Tanács elnöke emellett támogatásáról biztosította az ideiglenes líbiai hatóságokat és síkra szállt a politikai folyamat további támogatása mellett.

Forrás: MTI