Kutyasorsra jutottak a szaúdi nők

Az elveszett kedvencet chipje alapján találhatjuk meg, a szaúd-arábiai férjek pedig állami SMS-értesítést kapnak, ha párjuk elhagyná az országot.

Persze a szaúdi nők eddig is csak férjük (vagy ennek híján férfi „gyámjuk”) írásos engedélyével léphették át a határt, azonban a technológia és a hímsovinizmus e gyönyörű párosításával sikerült tovább csorbítani a nők jogait.
Számos nő – aki a királyság törvényei szerint nem vezethet, és a legtöbb munkahelyről is ki van tiltva – felháborodásának adott hangot. Az újságíróként dolgozó Safa Alahmad szerint ez már csak hab a tortán. „A belügyminisztérium által üzemeltetett értesítési rendszer egyrészt rosszindulatú emlékeztetője annak, hogy a Nagy Testvér figyel, másrészt immáron árulkodni is fog, bármikor átlépem az országhatárt.”
Mások a Twitteren keserűen azzal viccelődtek, hogy egyszerűbb lenne ugyanazt a chipes technológiát használni, amit a kutyáknál szokás.
A belügyminisztérium egyébként a rendszert a modernizáció és az e-kormányzás jegyében vezette be, hogy az írásos engedélyt a gyámok digitálisan is meg tudják adni. (Gyám általában a férj, az apa, a fiútestvér vagy akár a fiúgyermek is lehet.)

Forrás: hir24.hu