Lakónegyedre zuhant egy utasszállító Pakisztánban

Nem sokkal a landolás előtt lakónegyedre zuhant egy utasszállító repülőgép pénteken a pakisztáni Karacsiban, a fedélzeten legalább százan voltak – jelentette be a pakisztáni polgári repülési ügynökség. Nincsenek túlélői a szerencsétlenségnek – jelentette be Karacsi polgármestere.

Abdusz-Szattár Hokar, az ügynökség szóvivője azt mondta, a pakisztáni légitársaság A320 típusú gépének fedélzetén hétfős legénység, valamint 99 utas tartózkodott a szerencsétlenség idején. A Reuters hírügynökség – szintén pakisztáni hivatalos forrásokra hivatkozva – azt közölte, hogy a legénység nyolcfős volt.

A gép Lahorból tartott a dél-pakisztáni Karacsiba, amikor a baleset történt. Az orvosok és a tűzoltók mellett a helyszínre érkezett a hadsereg több alakulata is, elkezdődtek a mentési munkálatok.

A pakisztáni Geo TV helyszíni felvételeinek tanúsága szerint a lakónegyedet sűrű füst borítja, a Hszinhua kínai hírügynökség szerint tűz ütött ki. Szemtanúk elmondták, hogy a repülőgép rövid ideig körözött a házak fölött, ezután csapódott be a Dzsinnah nemzetközi repülőtér melletti sűrűn lakott negyedbe.

A közösségi médiában megosztott felvételek azt mutatják, ahogy a katonák sérült embereket, köztük gyerekeket mentenek ki a romok alól.

Nincsenek túlélői a szerencsétlenségnek – jelentette be Karacsi polgármestere.

A pakisztáni légitársaság szóvivője, Abdullah Hán a CNN hírtelevíziónak azt mondta, hogy a baleset előtt a pilóta vészjelzéseket adott le. A pakisztáni polgári repülési ügynökség egy magas rangú tisztviselője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, egyelőre nem tudják biztosan, mi okozta a szerencsétlenséget, de elképzelhetőnek tartotta, hogy a repülőgép futóművei nem nyíltak ki.

Egy szemtanú újságíróknak azt mondta, a gép előbb egy átjátszótoronyba csapódott, majd a házakra zuhant. Imran Hán pakisztáni miniszterelnök a Twitter közösségi oldalon részvétét fejezte ki a halálos áldozatok családtagjainak, és hozzátette, hogy vizsgálatot rendelt el.