Lövöldözés Moszkvában: legalább negyvenen haltak meg

Terrortámadást hajtottak végre péntek este Moszkva mellett, a Crocus City Hall koncertteremben – közölte az UNIAN hírügynökség március 22-én.

A teremben a Piknik nevű legendás orosz rockzenekar adott koncertet.

Az eddigi információk alapján

a moszkvai idő szerint 20 óra 15 perckor kezdődött lövöldözésben legalább negyvenen meghaltak, és további százharmincan megsebesültek.

Az épületben akár 6 ezer ember is tartózkodhatott, mivel minden jegy elkelt az előadásra.

Egy, az épületben készült videón állítólag látható, ahogyan a behatoló terroristák közelről lőtték az embereket. A helyszínen robbanás hallatszott, és tűz ütött ki.

A koncertteremben több százan rekedtek benn. Eddig száz embert menekítettek ki.

A terroristák elbarikádozták magukat, négyüknek sikerült megszökni.

A lángokat helikopterrel oltják. Egyes jelentések szerint beomlott az épület teteje.

Az ukrán védelmi hírszerzés szerint a terrortámadás a putyini rezsim szándékos provokációja volt. Andrij Juszov, az ukrán védelmi hírszerzés képviselője szerint erre a nemzetközi közösség már korábban figyelmeztetett. Véleménye szerint szándékosan az ukránokra akarják terelni a gyanút. Hangsúlyozta: egy esetleges terrortámadásra korábban figyelmeztették az orosz területen tartózkodó külföldi állampolgárokat.

Moszkvai idő szerint 22 órakor az orosz különleges erők három csoportja és a terroristák között lövöldözés volt, egy elkövetőt őrizetbe vettek.

A helyszínen több mentőautó is jelen van.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetője az X-en közzétett posztjában szintén cáfolta, hogy Ukrajnának köze lenne a Crocus City Hallban történtekhez.

Kszenia Misonova, a moszkvai megyei gyermekjogi biztosa szerint az áldozatok között gyermek is van.

A közel 13 ezer négyzetméteren szétterjedt lángok miatt az embereknek nem ajánlják azt, hogy a szabadban tartózkodjanak mérgezésveszély miatt.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: képernyőkép

Cikkünk frissült.