Macron fogadta Trumpot és Zelenszkijt a Notre-Dame megnyitása előtt
Emmanuel Macron francia elnök fogadta Donald Trump megválasztott amerikai elnököt és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szombaton Párizsban az elnöki palotában.
Donald Trump, akinek a november 5-i megválasztása óta ez az első külföldi útja, egyedül érkezett az Élysée-palotába, Volodimir Zelenszkij nem egészen egy óra múlva követte a vendéglátójukkal, Emmanuel Macron köztársasági elnökkel tartott háromoldalú találkozóra – írta az AFP francia hírügynökség.
Trump és Zelenszkij, akik Trump megválasztása óta először találkoztak, megszorította egymás kezét, majd a három politikusról az Élysée-palota egyik szalonjában csoportkép készült, mielőtt megkezdték zárt ajtók mögötti tárgyalásukat.
A leendő amerikai elnök több alkalommal kinyilvánította, hogy elhatárolódik elődje, Joe Biden politikájától, aki nagymértékű támogatást nyújtott Kijevnek az Oroszországgal vívott önvédelmi háborújában. Trump a Kijevnek nyújtott katonai segélyre fordított dollármilliárdokat hevesen bírálva kijelentette, hogy „24 óra alatt megoldja az ukrajnai háborút”, azt viszont nem árulta el, hogyan.
Az Élysée-palotába érkezve Trump hangsúlyozta, hogy „kiváló kapcsolatokat” tart fenn a francia elnökkel, akivel kezet szorított az elnöki palota lépcsőjén.
„Isten hozta ismét” – mondta a 2017 óta hivatalban lévő Macron, aki Trumpot előző elnöksége (2017-2021) alatt már vendégül látta.
A tárgyalás után Trump és Zelenszkij a Notre-Dame-székesegyházhoz hajtatott, amelyet szombaton nyitnak újra a 2019. áprilisi tűzvész után öt éven át tartó restaurálási munkálatok után.
Forrás: MTI
Nyitókép: MTI/EPA/Reuters pool/Sarah Meyssonnier)