Magyar színekbe öltözött a riói Krisztus-szobor

Magyar nemzeti színekkel világították meg a Megváltó Krisztus-szobrot Rio de Janeiróban pénteken – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szombaton. Az esemény helyi idő szerint péntek este nyolc és kilenc óra között történt. A KKM szerint a brazilok ezzel elismerték Magyarországnak a kereszténység védelmében tett erőfeszítéseit, valamint a brazíliai magyar közösségek hozzájárulását az ország fejlődéséhez.

Korábban, szerdai közleményükben úgy fogalmaztak, hogy „a projekt jelentős mértékben elősegíti országképünk erősítését, láthatóságunk növelését”. Felidézték: Dom Orani Tempesta, Rio de Janeiro érseke a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel folytatott októberi megbeszélésen felajánlotta, hogy a jövőben egy-egy magyar ünnepen a magyar nemzeti színekkel világítanák ki a Rio de Janeiro, egyben egész Brazília szimbólumának tartott Megváltó Krisztus szobrát. Semjén Zsolt az idei évre december 30-át, az utolsó magyar király, a boldoggá avatott IV. Károly megkoronázásának 100. évfordulóját, 2017-re pedig augusztus 20-át, az államalapítás ünnepét javasolta.

A Krisztus-szobor adminisztrációjáért felelős szentély tájékoztatása szerint a kivilágítást mindkét napon megvalósítják – így nemcsak most borult magyar színekbe a látványosság, hanem majd jövő augusztusban is. A KKM a hét közepén idézte Omar Raposo atyát, a szobor adminisztrációjáért felelős szentély rektorát, aki úgy fogalmazott: „Nagy öröm lesz piros-fehér-zöldbe öltöztetni a Megváltó Krisztus szobrát ezen a testvéreinknek oly fontos napon.”