fold001

Március 28-án lesz a Föld órája

Idén március 28-án sötétülnek el a fények 162 ország mintegy hétezer településén a Föld órája elnevezésű, energiatakarékosságra és életmód újragondolására buzdító globális környezetvédelmi kampány keretében, amely idén az egyén felelősségére hívja fel a figyelmet.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) idén kilencedik alkalommal rendezi meg az egész világot átfogó Föld óráját: március 28-án este, 20.30-tól legalább egy órára elsötétülnek a kampányban részt vevő települések és városok.
„A klímaváltozás hatására az elmúlt száz évben minden évtized melegebb, mint az előtte lévő. Nemcsak az állami vezetők, hanem minden egyes ember feladata ennek a trendnek a megfordítása. A Föld órája a remény fénysugara a sötétségben” – fogalmazott Franko Petri, a WWF osztrák szóvivője hétfőn.

2014-ben a kampányban ezernyi vállalkozás és szervezet vett részt. A közösségi médiában és számos akció keretében 1,2 milliárd emberhez jutott el a Föld órája. Több látványosság, például az athéni Akropolisz, a párizsi Eiffel-torony és a világ legnagyobb felhőkarcolóinak díszkivilágítását is lekapcsolták egy órára.

A Föld órája 2007-ben indult Sydneyből. 2012-ben már 152 ország több mint hétezer települése vett részt a kampányban, amelynek keretében helyi idő szerint 20.30-tól 21.30-ig kialszanak a fények. Ebben az időpontban több nagyváros is sötétbe borul világszerte, hogy így figyelmeztessék az embereket a Föld erőforrásainak kiapadására. Olyan országok és térségek is csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint Tunézia, Suriname, a palesztin területek és Ruanda.