Marihuánaalapú gyógyszerek váltak elérhetővé Csehországban

Törvényesen is hozzáférhetővé váltak hétfőtől a marihuána-alapú gyógyszerek Csehországban. A vadkender felhasználását egészségügyi felhasználásra januárban engedélyezte a parlament.

A Mladá Fronta Dnes című napilap korábban azt írta, hogy egy adagnyi „kender” ára 1200 korona (mintegy 13 500 forint) körül lesz.
Az eredeti elképzelésektől eltérően a marihuána-alapú gyógyszerek árát a betegbiztosító pénztárak egyelőre nem fogják téríteni. Az egészségbiztosítók álláspontja szerint a marihuána nem tekinthető gyógyszernek. Számos civil szervezet és a minisztérium is azonban más véleményen vannak, s tárgyalásokat kezdeményeztek a biztosítókkal. A marihuána-alapú gyógyszereket cseh szakértők szerint egyebek között reuma, HIV-fertőzés, epilepszia, Parkinson-kór és több más betegség gyógyításánál fogják alkalmazni.
A gyógyszerekhez elektronikus vény birtokában lehet majd hozzájutni, a vényt csak szakorvos írhatja fel. A nyilvántartásból kiderül, melyik orvos írta fel a gyógyszert, melyik beteg mikor és mennyi gyógyszert kapott. A kérdéses gyógyszerek 18 éven aluli személyeknek nem lesznek kiadhatók.
A marihuána-alapú gyógyszerek engedélyezett gyártásának és felhasználásának szabályait szakértői bizottság készítette elő, amelynek a munkájában orvosok, gyógyszerészek, kábítószerrel foglalkozó szakértők, rendőrségi szakértők, valamint az érintett minisztériumok és parlamenti képviselők, szenátorok vettek részt. A megoldás érdekében számos törvényt kellett módosítani.
A gyógyszerek előállításához szükséges vadkendert állami engedély alapján termeszthetik majd a kiválasztott termelők, s maga a gyógyszer kizárólag orvosi vényre lesz kapható. A gyógyszereket és a felhasználókat egyaránt regisztrálni fogják. „Ez nem jelenti a marihuána legalizálását” – mondta újságíróknak a közelmúltban Pavel Bém polgári demokrata (ODS) képviselő, a törvénymódosítás egyik előterjesztője. A javaslatot az összes parlamenti párt támogatta.
A vadkender termesztésére, illetve behozatalára szóló engedélyeket az állami gyógyszerintézet adja ki. „Azzal számolunk, hogy legfeljebb tíz licencet adunk ki” – közölte Jindrich Voboril nemzeti drogellenes koordinátor. A vadkender házilagos termesztését ezután sem engedélyezik. A szakbizottság részletesen rögzítette azokat a feltételeket is, amelyeket a termesztőknek teljesíteniük kell. Mindez szigorú állami felügyelet alatt fog zajlani.
Miután Csehországban még senki sem gyárt ilyen gyógyszereket, először külföldről behozott marihuána-alapú orvosságok kerülnek a gyógyszertárakba.

Forrás: hvg.hu