Mario Draghi a gabonaválságról is egyeztetett Zelenszkijjel

Az ukrajnai kikötőkben felhalmozódott gabonaszállítmányok újraindításának lehetőségeiről beszélt telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Mario Draghi olasz kormányfő egy nappal azután, hogy ugyanerről az orosz elnökkel is egyeztetett – közölte a római miniszterelnöki hivatal pénteken.

A kormánypalota közleménye szerint Draghi és Zelenszkij mindenekelőtt a világ legszegényebb országait fenyegető élelmiszerválság veszélyéről beszélt.

Mérlegelték az ukrajnai gabonaexport újraindításának lehetőségeit. Zelenszkij elismerését fejezte ki a római kormánynak elkötelezettségéért – olvasható a miniszterelnöki hivatal közleményében.

A felek érintették az ukrajnai háború legújabb fejleményeit is, különös tekintettel az ország keleti térségére.

A CNN amerikai hírtelevízió beszámolója szerint Zelenszkij egy indonéziai külpolitikai találkozón tartott internetes felszólalásában azt mondta, hogy jelenleg 22 millió tonna búza áll az ország silóiban. A mennyiség Ukrajna búzaexportjának felét teszi ki. Zelenszkij hangoztatta, hogy a szállítmányok a tengeri kikötők orosz blokádja miatt nem tudnak elindulni.  

Róma Oroszország és Ukrajna között igyekszik közvetíteni a fekete-tengeri ukrajnai kikötők működésének újraindítása érdekében. Csütörtökön erről egyeztetett telefonon Mario Draghi az orosz elnökkel.

Ha nem sikerül elindítani az ukrajnai kikötőkben álló gabona- és élelmiszerszállítmányokat, annak “gigantikus következményei lesznek, globális méretűek és borzalmasak” – jelentette ki az olasz kormányfő a telefonhívásról beszámoló tájékoztatóján még csütörtökön. Megjegyezte, éppen ezért kezdeményezte a kikötők ismételt működésbe léptetését, a mindenekelőtt “a világ legszegényebb országait sújtó humanitárius válság” elkerülésére.

Draghi beszámolója szerint Vlagyimir Putyin úgy látta, a kikötőket az ukránok bénították meg, mert elaknásították őket.

Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter pénteken hangsúlyozta, hogy Róma “aggódik az afrikai országokban kialakult súlyos helyzetért, mivel a többi között Tunézia és Egyiptom, melyek gabonaimportjuk ötven százalékát Ukrajnától és Oroszországtól veszik, máris nehéz helyzetben vannak”.

Ha nem sikerül megoldást találni a gabonaválságra, az “nagyon súlyos humanitárius válsághoz vezethet, és természetesen, már most is látjuk, hogy kihat a migrációra, amelynek mértéke fokozatosan emelkedik” – hangoztatta a belügyi tárca vezetője, aki a Cisl szakszervezeti föderáció Rómában tartott kongresszusán szólalt fel.  

Forrás: mti.hu