Még meg sem nyitott, de máris csődbe mehet Róma legújabb látványossága
Legutóbb idén tervezték volna megnyitni az úgynevezett Római Akvárium (Acquario di Roma) látogatóközpont kapuit, azonban úgy fest, hogy a beruházás nem készül el időben. Az új látványosság lehetőséget jelentett volna arra, hogy az olasz fővárosba özönlő milliónyi zarándoknak és turistának megmutassa, hogy az ókori történelem és a régi templomok mellett más látnivalók is vannak ott. Ehelyett azonban példaként szolgál arra, hogy milyen nehéz manapság megvalósítani egy-egy jelentős építési projektet.
Az új látványosság megépítése már 20 éve, 2005 óta húzódik. A Bloomberg cikke szerint az Intesa Sanpaolo és UniCredit bankok továbbra is névleges érdekeltséggel rendelkeznek a projektért felelős, nehézségekkel küzdő vállalkozásban. A hírügynökség birtokába jutott dokumentumok szerint azonban a befektetőktől – köztük a londoni székhelyű, bajba jutott vállalatokra szakosodott Zetland Capital-tól – származó friss tőke bevonására irányuló tárgyalások
évek óta húzódnak, anélkül, hogy eredményre vezettek volna, és mindez további kétségeket vet fel a beruházás jövőjét illetően.
A római EUR kerületben – amely a fasizmus idején épült, és az akkor népszerű monumentális építészetnek ad otthont – épülő látogatóközpont tehát már közel két évtizede készül, és valószínűleg csődbe megy, ha nem nyílik meg hamarosan. A potenciális üzemeltetési partnerek egyelőre kivárnak azzal kapcsolatban, hogy lesz-e finanszírozás a projekt befejezésére.
A tervek szerint a 13 ezer négyzetméteres látogatóközpont több mint 100 tengeri fajnak adna otthont, és már eddig is több mint 100 millió euróba került a kivitelezése.
A vállalati dokumentumok szerint azonban legalább további 20 millió euróra van szükség ahhoz, hogy kilábaljanak a pénzügyi nehézségekből és befejezzék a munkát. A helyzetet tovább nehezíti egy, az EUR kerületi hatósággal folytatott elhúzódó jogi vita, amelyben kártérítést követelnek a vállalattól a folyamatos késedelmek miatt. Ráadásul azzal kapcsolatban is jogi viták vannak, hogy a potenciális befektetők biztosítékot kértek létesítmény üzemeltetésére vonatkozó szerződésmeghosszabbítására vonatkozóan.
„Egy új partner érkezése lehet ma az egyetlen esély a projekt elindítására” – írta a Bloombergnek adott nyilatkozatában az EUR SpA, az olasz kormány által ellenőrzött, a terület fejlesztését irányító vállalat szóvivője. A hírügynökség szerint a kialakult patthelyzet és az új pénzforrások megszerzéséért folytatott küzdelem
jól mutatja, hogy az ambiciózus építési projektek milyen gyorsan válhatnak rémálommá a hitelezők számára – különösen ha a helyi tisztviselőkkel való kapcsolatok megromlanak – ami végső soron egy ördögi kört eredményez, melyben a jogi félelmek megakadályozzák a továbblépéshez elengedhetetlen beruházásokat.
Bár az olasz bíróságok az elmúlt években előrelépéseket tettek a peres és fizetésképtelenségi eljárások felgyorsításában, ezek még mindig hosszabb ideig tartanak, mint más vezető gazdaságokban. Ez intő jel a nemzetközi befektetők számára, még válságos helyzetekben is – jegyezték meg ezzel kapcsolatban.
Az EUR SpA szerint, még ha sikerül is találni új partnert a következő időszakban, akkor is nehéz elképzelni, hogy 2025-ben (vagyis a kivitelezés kezdetének 20. évfordulóján) megnyisson a létesítmény.
Forrás: hirado.hu
