Megerőszakoltak egy fiatal ukrán nőt Lengyelországban

Egy 46 éves férfi szexuálisan bántalmazott egy 34 éves ukrán nőt a lengyelországi Lodzban – tudatta a lengyel rendőrség.

Az eset 2025. február 9-én kora reggel történt egy parkban, amikor a nő hazafelé tartott.

A férfi megtámadta az ukrán nőt, leütötte, amitől az áldozat eszméletét vesztette, majd szexuálisan bántalmazta.

Hajnali 5 óra körül egy elhaladó sofőr vette észre a félig meztelen nőt.  Azonnal hívta a rendőrséget és a mentőket. Az áldozatot fejsérülésekkel és súlyos lelki megrázkódtatással került kórházba.

A rendőrségnek a parkban és környékén található térfigyelő kamerák felvételeinek alapos elemzésével sikerült azonosítani a gyanúsítottat. Akit február 11-én vették őrizetbe a lakóhelyén. Kiderült, hogy a 46 éves férfit korábban már kihallgattak más bűncselekmények miatt, de komoly vádat nem emeltek ellene. A lakásán tartott házkutatás során a szemtanú leírásának megfelelő ruházatot, valamint egyéb tárgyi bizonyítékokat találtak.

Az előzetes információk szerint a 46 éves férfi már régóta követte az ukrán nőt.

A 46 éves férfit nemi erőszakkal vádolják, ami a lengyel törvények szerint 15 évig terjedő szabadságvesztéssel jár.

Az ügyben folyik a nyomozás.

Kárpátalja.ma