Török Áramlat

Megnyitották a Török Áramlat szerbiai szakaszát

Aleksandar Vucic szerb államfő jelenlétében pénteken a vajdasági Zsablya közelében, Boldogasszonyfalván (Gospodinci) megnyitották a Török Áramlat szerbiai szakaszát, a Balkáni Áramlatot – számolt be róla a helyi sajtó.

Vucic kiemelte: a Balkáni Áramlat biztosítja az ország energetikai stabilitását és biztonságát, valamint még vonzóbbá teszi Szerbiát a befektetők számára.

Dusan Bajatovic, a Szerbiai Gázművek igazgatója elmondta: a legkorszerűbb berendezéseket építették be a gázvezetékbe, amely Magyarországon keresztül az Európai Unió (EU) országaiba is eljuttathatja a földgázt. „Ez azt jelenti, hogy az ezen a gázvezetéken áthaladó gázra Európának is szüksége lesz” – hangsúlyozta.

A gázvezeték három csomópontról látja el az országot gázzal, a közép-szerbiai Paracinról, valamint a vajdasági Pancsováról és Boldogasszonyfalváról.

A vezeték a Török Áramlat folytatása, Bulgárián halad keresztül és szállítja az orosz földgázt Szerbián át Magyarországra. A szerbiai főgázvezeték hossza 403 kilométer, Zajecar közelében jut be Szerbiába és Horgosnál halad tovább Magyarország irányába. A teljes vezeték 930 kilométer hosszú, kapacitása pedig évi 31,5 milliárd köbméter.

Forrás: mti.hu