Menekültek fulladtak meg egy magyar rendszámú teherautóban Ausztriában

Egy magyar rendszámú kisteherautóban menekültek holttestére bukkantak délelőtt az osztrák A4-es autópályán, írja a Kronen Zeitung. Az osztrák rendőrség illetékese 20-50 halottról beszél. Ausztriában válságstáb alakult, felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal is – tudósít az Index.

A 7,5 tonnás teherautó tegnap óta állt egy segélykérő telefonnál lévő leállósávban Parndorf és Neusiedl között, a Bécs felé vezető oldalon. A helyszín a magyar határtól 30-40 kilométerre fekszik – írja a portál.

A kisteherautón szlovák nyelvű feliratok láthatók, de magyar rendszámmal közlekedett. A menekültek feltehetően megfulladtak a teherautó rakterében. A sofőr elmenekült.

A Kronen Zeitung szerint a halottak száma elérheti az ötvenet is. Az ORF osztrák közszolgálati televízió harminc áldozatról beszél, a burgenlandi rendőrség vezetője a 13 órakor kezdődő sajtótájékoztatón 20 és 50 közöttire tette az áldozatok számát. Mint mondta, abból indulnak ki, hogy az áldozatok menekültek.

A burgenlandi rendőrség szóvivője „szörnyű bűncselekményről” beszélt. Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter azt mondta: a tragédia mindannyiukat megrendítette, az embercsempészek pedig „bűnözők, akik nem a menekültek megsegítésében, hanem csakis a profitban érdekeltek”.