Példátlan mentőakció indul a Nemzetközi Űrállomáson

A NASA és a SpaceX továbbra is szorosan figyeli a Csendes-óceán térségében, Kalifornia partjainál uralkodó időjárási viszonyokat, ahol a tervek szerint január 15-én landol majd egy Dragon kapszula a Crew–11 négy űrhajósával. A visszatérés egy rendkívüli orvosi evakuálás végét jelenti a Nemzetközi Űrállomásról (ISS).

Január 9-én a NASA történetében először fordult elő, hogy egy űrhajós egészségi állapota miatt idő előtt megszakítottak egy űrmissziót. A múlt héten Jared Isaacman, a NASA igazgatója egy washingtoni sajtótájékoztatón ismertette, hogy a Crew–11 négyfős legénységének egyik tagjának állapota miatt döntöttek a küldetés félbeszakítása mellett, és haladéktalanul megkezdték az űrhajósok biztonságos hazatérésének előkészítését.

A döntést annak ellenére hozták meg, hogy az érintett űrhajós állapota stabil. Azonban a 2000 óta folyamatosan rotációs legénységeket fogadó űrállomáson nem állnak rendelkezésre megfelelő diagnosztikai eszközök és kezelési lehetőségek, amelyekkel az érintett problémát orvosolni lehetne – írja az Index.

Sikeres küldetés, váratlan egészségügyi gond

A Crew–11 tagjai a NASA űrhajósai, Zena Cardman és Michael Fincke, a japán Kimiya Yui, valamint az orosz űrügynökséget, a Roszkoszmoszt képviselő Oleg Platonov. A négyfős legénység 2025. augusztus 1-jén indult el a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX Crew Dragon Endeavour kapszulájával. Küldetésük eredetileg hat hónapig tartott volna, és már annak végéhez közeledtek, ami némileg megkönnyítette az evakuálás megszervezését.

A NASA közlése szerint a csapat szinte az összes kitűzött feladatát teljesítette, ráadásul az utódmisszió, a Crew–12 az eredeti tervek alapján is heteken belül elindult volna. Emiatt a helyzet nem számít különösen drámainak, annak ellenére sem, hogy a Crew–11-et valamivel korábban hozzák haza a tervezettnél.

Az egészségügyi problémára január 7-én derült fény, amikor a NASA bejelentette, hogy elhalasztják a január 8-ra tervezett űrsétát az egyik űrhajós megbetegedése miatt. A január 8-i sajtótájékoztatón Dr. James Polk, a NASA egészségügyi és orvosi vezetője hangsúlyozta, hogy a betegség semmilyen módon nem kapcsolódik sem az űrsétához, sem az arra való felkészüléshez.

Elmondása szerint nem sérülésről van szó, hanem egy, a mikrogravitáció hatásaihoz köthető orvosi problémáról.

Polk szerint az evakuálás önmagában nem meglepő, statisztikai alapon ugyanis körülbelül háromévente számítani lehetne egy hasonló esetre. A Crew–11-et váltó Crew–12 – szintén négy űrhajóssal – a jelenlegi tervek szerint februárban indulna útnak. A rendkívüli helyzet miatt a NASA vizsgálja az indítás felgyorsításának lehetőségét, ugyanakkor nem valószínű, hogy a Crew–12 elhagyná a Földet, mielőtt a Crew–11 biztonságosan visszatérne.

A NASA szóvivői január 11-én erősítették meg, hogy a Crew–11 január 15-én, csütörtökön tér vissza a Földre – azon belül is Kalifornia partjaihoz közel – a Dragon Endeavour kapszulával. A nagyjából 11 órás út azonban már január 14-én megkezdődik, amikor a kapszula leválik az ISS-ről.

A NASA illetékesei szerint jelenleg kedvezőnek tűnnek az időjárási feltételek a visszatéréshez, ugyanakkor a NASA és a SpaceX továbbra is figyelemmel kíséri a körülményeket, mivel a leszállás sötétben történik majd.

A NASA továbbra is azzal számol, hogy a Nemzetközi Űrállomást 2030 végén vagy 2031 elején végleg kivonják a forgalomból, mivel az üzemeltetése egyre költségesebb és az infrastruktúra is elavulttá vált.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: csillagaszat.hu