Lemondott Alexandru Munteanu, Moldova miniszterelnöke
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
A moldovai kormányt 2025 novembere óta vezető Munteanu közölte: miniszterelnöki megbízatása pénteken véget ér. Hozzátette, hogy a jövőben is szolgálni kívánja országát, bármilyen tisztséget töltsön is be.
A kormányfő az X közösségi oldalon azt írta: azért döntött a távozás mellett, mert megbízatását már nem tudta elveivel és meggyőződésével összhangban ellátni.
Döntésének okait nem részletezte.
Lemondásával a moldovai kormány megbízatása is megszűnik, ami kihívás elé állítja Maia Sandu államfőt, valamint a kormányzó Cselekvés és Szolidaritás Pártját (PAS), amely második egymást követő ciklusát tölti hatalmon.
Maia Sandu bejelentése szerint a pénteken lemondott Munteanu az új kormányfő kinevezéséig ügyvivőként vezeti a kabinetet. Az elnök köszönetet mondott Munteanunak és kabinetjének az elvégzett munkáért és a „nehéz, de szükséges reformok” elindításáért. „Moldova útja továbbra is változatlan: a reformok és az uniós csatlakozás” – írta az X-en.
Sandu újságíróknak nyilatkozva valótlannak nevezte azokat a spekulációkat, amelyek szerint Munteanu visszaélések ellen lépett volna fel, de ebben megakadályozták.
„Szabad kezet kapott arra, hogy úgy vezesse a kormányt, ahogyan jónak látta. Saját akaratából döntött úgy, hogy lemond” – fogalmazott.
Az elnök elmondta, hogy az új miniszterelnök személyéről „gyorsan” születhet döntés. Hozzátette: a jövő héten egyeztetést folytat a parlamenti frakciókkal, mielőtt kijelöli a kormányfői tisztség várományosát.
A 62 éves Munteanut a 2025. szeptemberi parlamenti választásokat követően bízták meg kormányalakítással, miután a PAS jelentős győzelmet aratott az Igor Dodon volt elnök vezette, oroszbarát Patrióta Választási Blokk felett, és újabb felhatalmazást kapott az ország európai uniós integrációs törekvéseinek folytatására. Munteanu miniszterelnöki kinevezése előtt mintegy húsz éven át külföldön dolgozott – egyebek mellett a Világbankban -, és nem viselt politikai tisztséget.
Az Ukrajna és Románia között fekvő Moldova tagjelölt országként törekszik az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Az ország politikáját évtizedek óta meghatározza az Európához közeledést támogató, illetve a Moszkvával szorosabb kapcsolatokat szorgalmazó erők versengése.
Forrás: hirado.hu
