Montenegrónak van a legnagyobb esélye az uniós tagságra

A nyugat-balkáni országok közül Montenegrónak van a legnagyobb esélye, hogy az Európai Unió tagjává váljon – mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

A politológus kifejtette, hat nyugat-balkáni ország uniós integrációja van napirenden. Valószínűleg elsőként egy olyan országot választanak majd, amely már a NATO-nak is a tagja, és már bizonyította, hogy a nyugati értékrend mellett elkötelezett.

Felmerülhet még Albánia is, de – tette hozzá Kiszelly Zoltán – az unió még nincs felkészülve egy muszlim vallású tagállamra.

Kitért arra is, a nyugat-európai emberek többsége nem akarja, hogy bővüljön az Európai Unió, hiszen egyre szegényebb országok csatlakoznak, és tartanak az olcsó munkaerő megjelenésétől.

Magyarország azonban a bővítés pártján áll, amiben szerepet játszik egy sor gazdasági szempont, valamint az illegális bevándorlás megállításának kérdése is – közölte a politológus.