Moszkva és Tokió 67 év után békét akar kötni

„A két ország vezetői egyetértettek abban, hogy nem normális az a helyzet, hogy 67 évvel a második világháborút követően Oroszország és Japán között nincs megállapodás a békéről” – olvasható a dokumentumban.

Moszkva és Tokió elhatározta, hogy rendezi területi vitáit és felgyorsítja a békeszerződés aláírását célzó tárgyalásokat – ezt a szándékot fogalmazta meg a Vlagyimir Putyin orosz államfő és Abe Sindzó japán kormányfő hétfői moszkvai tárgyalásai után kiadott közös közlemény.

A Hokkaido szigethez közeli Kuril-szigetcsoport déli négy tagjának hovatartozása a második világháború vége óta vitatott Moszkva és Tokió között. Utóbbi a területi vita rendezéséhez kötötte a békeszerződés aláírását.

Vlagyimir Putyin és Abe Sindzó megállapodott: utasítja a két ország külügyminisztériumát, hogy gyorsítsák fel a kölcsönösen elfogadható megoldás kidolgozásáról folyó tárgyalásokat.

Japán és Oroszország viszonya jelentősen romlott, amikor 2010-ben Dmitrij Medvegyev akkori elnök első orosz államfőként – ellátogatott a Kuril-szigetek térségébe. A látogatás nagy felháborodást váltott ki Japánban.

2012-ben Medvegyev kormányfőként ismét ellátogatott az egyik vitatott hovatartozású szigetre, a látogatást ismételten elítélte a japán vezetés.

Abe elégedettségét fejezte ki a tárgyalásokat illetően. Közölte: „Megállapodtunk, hogy újraindítjuk a tárgyalásokat, és felgyorsítjuk a folyamatot”.

Putyin visszafogottabban nyilatkozott: „Mindez nem jelenti természetesen azt, hogy holnapra mindent rendezünk”. „Az elmúlt 67-68 évben nem voltunk képesek rendezni ezt a problémát, de legalább tovább dolgozunk ezen a bonyolult kérdésen” tette hozzá.

A Hokkaidó közelében fekvő négy sziget, amelyet Japán Északi Területek néven saját területének tart, a második világháború vége óta vita tárgya a két ország között. A Kuril-szigetcsoport négy déli tagjára: Kunasirra, Iturupra, Sikotanra és a Habomaira Japán az orosz cári birodalommal 1855-ben kötött simodai szerződés alapján formál igényt. A szigetek azonban Japán második világháborús vereségével a Szovjetunióhoz kerültek.

Abét, aki várhatóan keddig tartózkodik az orosz fővárosban, nagyszámú üzletember-küldöttség kísérte el, ami arról tanúskodik, hogy a gazdaság is fontos szerepet játszik a megbeszéléseken.

A fukusimai atomerőmű-baleset óta energiahiányban szenvedő Japán erősíteni akarja energetikai együttműködését Oroszországgal, és növelni tervezi az energiaimportot. Tavaly a két ország kereskedelmi forgalma 32 milliárd dollár volt, 5,3 százalékkal több, mint 2011-ben.

Abe 2014-re japán látogatásra hívta meg az orosz elnököt.
Oroszország után a japán kormányfő Szaúd-Arábiába, az Egyesült Arab Emírségekbe és Törökországba látogat.

Forrás: MTI/erdely.ma