Négyezer fölött a halálos áldozatok száma Törökországban

Törökországban és Szíriában átlépte a négyezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma; Törökországban a katasztrófavédelem (AFAD) 2 921 halottról számolt be, Szíriában pedig legkevesebb 1 444 ember vesztette életét.

Az AFAD tájékoztatása szerint Törökországban 4 758 összedőlt épületből csaknem 8 000 túlélőt mentettek ki. Közben kedd hajnalban az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ szerint újabb, 5,6-os erősségű földrengés volt Törökország középső részén.

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a fagypont közeli hőmérséklet nehezíti a mentést.

Recep Tayyip Erdogan török elnök történelmi léptékű katasztrófának nevezte a hétfői földrengést, és kijelentette, hogy a mentőegységek megtesznek mindent, amit tudnak. Elmondta azt is, hogy 45 ország ajánlott segítséget.

Mindenki kiteszi a szívét-lelkét, de a téli időjárás, a hideg és az újabb földrengés éjszaka megnehezíti a dolgot

– tudatta a török államfő.

Szíriában legkevesebb 1 444 ember halt meg a földrengésben és 3 500 sérültről tudni a damaszkuszi kormány és a felkelők által ellenőrzött területeken dolgozó segélyszervezetek tájékoztatása szerint.

Hétfő reggel 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli, középső részét és Szíria északnyugati sarkát. Az amerikai földtani intézet (USGS) adatai szerint ez volt 2021 nyara óta a legerősebb mért földmozgás, amelyet további, erős utórengések követtek.

hirado.hu

Kapcsolódó:

Erős földrengések rázták meg Törökország déli részét

Újabb erős földrengést jelentettek Törökországból és Szíriából