Németország szenet és kőolajat sem vesz az oroszoktól

Németország augusztus 1-jén teljesen leállítja az orosz szén, december 31-én pedig az orosz olaj vásárlását. Erről Jörg Kukies, a német Szövetségi Kancellária államtitkára beszélt egy konferencián, Sydney-ben.  

Mint mondta, a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy betöltsék a hatalmas űrt, amelyet az évi 158 milliárd köbméter orosz gáz hiánya okoz majd, miután az Európai Unió leválasztja magát az orosz szállításokról.

Kuikes hangsúlyozta, hogy Németország néhány héten belül le fog állni az orosz szénről.

„Bárki, aki ismeri a Barátság kőolajvezeték történetét, amely már a Szovjet Birodalom ideje alatt is eszköz volt Kelet-Európa felett, tudja, hogy nem egyszerű dolog megszabadulni ettől a függőségi viszonytól, de néhány hónapon belül el fogjuk érni” – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy Németország gyorsan fejleszti a cseppfolyósított földgáz terminálokat, amelyek segíthetnek pótolni a kieső gázszállítmányokat.

Viszont amíg az Egyesült Államok és Katar együttesen mintegy 30 milliárd köbméter cseppfolyósított gázt tudna Európába szállítani, ez még mindig hatalmas hiányt jelent.

Miközben Németország a zéró kibocsátásra való áttérésre törekszik, és a közelmúltban új törvényeket is hozott, hogy felgyorsítsa a megújuló energiával kapcsolatos projekteket, a gáz alapvető fontosságú lesz az átálláshoz – tette hozzá.

hirado.hu