Obama: az év végig hazatérnek Irakból az amerikai katonák

ObamaAz Egyesült Államok az év végéig hazavezényli az Irakban maradt katonáit és lezárja a háborút – erősítette meg Barack Obama.

Az Amerikai Légió veteránszervezet minneapolisi kongresszusán elmondott beszédében az elnök emlékeztetett rá, hogy az amerikaiak harci küldetése véget ért Irakban, s hogy onnan már 100 ezer katona visszatért.

Obama megerősítette, hogy a jövő nyárig 33 ezer katonát fog visszarendelni Afganisztánból, „és még többet az azt követő években”. Az elnök, aki a felszólalását felhasználta arra is, hogy megemlékezzen a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokról és méltassa a „9/11-es nemzedéket”, elmondta, hogy az elmúlt 10 év során több mint 5 millió amerikai viselte a haderő egyenruháját, akik közült több mint 6200-an az életüket áldozták.

Barack Obama az amerikai fegyveres erők főparancsnokának minőségében megfogadta, hogy az Egyesült Államoké továbbra is minden idők „legjobban kiképzett, legjobban irányított és legjobban felszerelt” hadereje lesz és hogy a költségvetési kiadásokat nem a veteránok rovására fogják csökkenteni.

Az elnök elmondta, hogy kormánya a veteránok egészségügyi programjainak megvédelmezése mellett adókedvezményekkel ösztönzi a magánszektor munkáltatóit a leszerelő állomány foglalkoztatására. Közölte, hogy a veteránügyi és a védelmi minisztériumot utasította a munkaerőpiaci elhelyezkedésre felkészítő „fordított kiképzőtáborok” felállítására.

A foglalkoztatásról általános értelemben szólva az elnök hangsúlyozta, hogy a kongresszusnak el kell fogadnia azt a munkahelyteremtést célzó tervét, amelyet a jövő héten szándékozik előterjeszteni, s amelyet a megítélése szerint mindkét párt támogatni tud majd.

MTI / Híradó