Október 22. a dadogás elfogadásának világnapja

Október 22. a dadogás elfogadásának világnapja 1998 óta. Célja a dadogók társadalmi megítélésének javítása, a kapcsolatteremtés és erősítés a szakemberek és az érintettek között.

A világon a gyermekek öt, a felnőtteknek egy százaléka dadog, vagyis az esetek 80 százalékában elmúlik a dadogás. A fiúk, férfiak körében négyszer gyakoribb a jelenség, és legtöbbször 2-3 éves korban, a beszédtanulás időszakában alakul ki – de ritkábban 6, illetve 15 éves körül is jelentkezhet. Elterjedt az a nézet, hogy nem kell vele foglalkozni, mert mindenféle beavatkozás nélkül is elmúlik. Ez sok esetben nem igaz, viszont a dadogás gyógyítható, ezért a gyereket ajánlott minél előbb logopédushoz vinni.
A dadogás kialakulását nem lehet egyetlen okra visszavezetni, ám az biztos, hogy a hajlam örökölhető. Sok szakember szerint tisztázatlan eredetű neurológiai eltérésről van szó, amit az érzelmi feszültség, a stressz tovább ronthat.
Meghatározó nézet, hogy a dadogás jelenségének lényege maga az izomgörcs, amely a beszédfolyamat felbomlásának hátterében áll. A görcs keletkezhet a légzőizmokban, a hangszalagokat mozgató gégeizmokban és a száj izmaiban, de akár egyszerre mindhárom területen és a beszédfolyamat minden fázisában.
Forrás: webbeteg.hu