Összecsaptak a migránsok és a rendőrök Calais-ban

Több száz menekült támadt szerdán késő este a biztonsági erőkre, aki könnygázgránátokkal fékezték meg a tömeget – jelentette az AFP francia hírügynökség.

Heves összecsapások törtek ki szerda késő este a brit-francia határnál felépített sátorvárosban. A migránsok nem szállították el sátraikat a hatóságok által előírt időpontig, majd úgy döntöttek, szembeszállnak a buldózereket követő rendőrökkel – írta az AFP francia hírügynökség.

Az összetűzések valójában a francia hatóságok új határozata miatt törtek ki: az új rendelet következtében a migránsoknak 100 méterrel beljebb kellett húzódniuk az átmeneti táborba. A sátortábor így kisebb lett, könnyebben ellenőrizhetőbb, nehezebb onnan kiszökni a kikötőhöz. A legtöbb bevándorló Nagy-Britanniába szeretne átszökni, ezért léptek fel hevesen a 100 méteres szűkítés ellen.

A két-háromszáz menekült rohama több mint egy óráig tartott, felgyújtották a telepen található szemetet, majd a növényzetet is, hogy visszaszorítsák a gépkocsikon érkező rendőri erősítést.

A dzsungelnek nevezett táborból felszálló fekete füstöt – az égő szemét és a könnygáz keverékét – több száz méterről is látni lehetett.

A biztonsági erők végül este 10 órakor visszaszorították a tömeget.