Rendkívüli állapotot hirdettek a földrengések sújtotta tartományokban

Recep Tayyip Erdogan török elnök keddi televíziós beszédében három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a hétfői földrengések sújtotta 10 dél- és délkelet-törökországi tartományban.

Erdogan egyúttal katasztrófaövezetté is nyilvánította az érintett térséget.
    
Törökországban és Szíriában átlépte a négyezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma; Törökországban a katasztrófavédelem (AFAD) 2 921 halottról számolt be, Szíriában pedig legkevesebb 1 444 ember vesztette életét. A sebesültek száma 22 168-ra emelkedett.

„A legnagyobb vígaszunk, hogy több mint 8 ezer állampolgárunkat egészségben mentettük ki a romok alól”

– fogalmazott. Erdogan
    
Rámutatott arra is, hogy a szakértők szerint a mostani földrengés példátlan a világon. Nemcsak a Török Köztársaság történetének, hanem a világ egy legnagyobb sorscsapásával állunk szemben – húzta alá.

Fotó: Omer Yildiz/Anadolu Agency via Getty Images

MTI