Rengeteg sérültje van a szenegáli tüntetéseknek

Huszonnégy nap alatt 153 sebesültet látott el a szenegáli vöröskereszt Dakarban és vidéken az Abdoulaye Wade leköszönő elnök újbóli indulása ellen tiltakozó tüntetések után – közölte kedden a segélyszervezet.

A szenegáli vöröskereszt közel 700 önkéntese országszerte 153 sebesültet látott el a vasárnapi elnökválasztást megelőző erőszakos cselekmények után. Negyvennégy embert kórházba kellett szállítani – közölte Nfally Sadio, a szervezet kommunikációs vezetője. „A mentősök által ellátott áldozatok többsége könnyebb sérülést szenvedett” – közölte Abdoulaye Wone, a szervezet egészségügyi főosztályának vezetője.

A legmozgalmasabb napok az önkéntesek számára február 17., 18. és 19. volt, amikor összesen 83 sérültet láttak el, és szemtanúi voltak egy halálesetnek is Dakar egyik elővárosában február 19-én: egy fiatalembert talált el egy lövedék a nyaka hátsó részén. A halálesetről a helyi sajtó is beszámolt.

A választási kampány során elkövetett erőszakos cselekményekben Dakarban hatan, vidéken pedig 15-en haltak meg, a M23 (Június 23. Mozgalom) nevű ellenzéki pártszövetség szerint összesen 539-nél többen sebesültek meg országszerte.

forrás:hvg.hu