Román szenátor Norvégiáról – európai szocialisták a kiközösítését sürgetik

Iulian Urban román szenátornak pártjából való kizárását és a román parlamentből való távozását sürgeti az európai szocialisták parlamenti csoportja, miután a törvényhozó az Európai Unió vezetőit tette felelőssé a norvégiai merényletért.

Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának helyettes vezetője pénteken élesen bírálta a román szenátort az RFI rádiónak adott nyilatkozatában. Swoboda úgy véli, hogy felháborító Urban álláspontja, és emlékeztetett, hogy az osztrák szélsőjobboldali párt már kizárta soraiból egyik képviselőjét hasonló állásfoglalás miatt. Swoboda szerint a román Demokrata Liberális Pártnak (PD-L) azonnal ki kellene zárnia soraiból a törvényhozót, aki a román szenátus igazságügyi bizottságának alelnöke.

Urban internetes naplójában azt vetette az EU vezető politikusainak szemére, hogy „ráerőltették az európaiakra a multikulturális eszmét”, és nem szálltak szembe az „iszlám gyarmatosítással”. Ezáltal pedig mintegy elősegítették olyan bűncselekmények megvalósulását, mint amilyen az Anders Behring Breivik által elkövetett robbantás és ámokfutás volt Norvégiában. A 36 éves Urban szerint 25 EU-tagállamban ma azért vannak kormányon jobboldali irányultságú pártok, mert a lakosság az ő hatalomra juttatásukkal tiltakozik a baloldalhoz köthető „szociális segélyezés felelőtlen politikája” és a  „nagyszabású, ellenőrzés nélküli bevándorlás” ellen.

A Romani Criss nevű romániai roma jogvédő szervezet is azt kérte pénteken a román kormány fő erejét képező PD-L-től, hogy zárja ki soraiból Urbant, aki „újnáci és idegengyűlölő” álláspontot fogalmazott meg.

A szervezet szerint megengedhetetlen, hogy a szenátor mentséget próbál találni a szörnyű terrorcselekményre, és „a népek igazságszolgáltatásának” mutatja be a történteket.

Sever Voinescu, a PD-L szóvivője közölte, hogy hétfőn pártja megvitathatja Urban állásfoglalását, de leszögezte, nem enged a szocialisták nyomásának, maguk is rendet tudnak teremteni pártjukban.

Urban pénteken úgy reagált Swoboda felvetésére, hogy a szocialisták politikusa vélhetően csak az újságokból szerzett tudomást álláspontjáról, és nem olvasta el teljes egészében az internetes naplójában közzétett véleményét.

MTI