Háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el Spanyolországban
Háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el hétfőn Spanyolországban a dél-spanyolországi Córdoba közelében bekövetkezett halálos vasúti szerencsétlenség miatt, amelyben a nem végleges hivatalos adatok szerint legkevesebb 39 ember vesztette életét.
Pedro Sánchez miniszterelnök a tragédia helyszínére utazva jelentette be, hogy a gyászidőszak csütörtök éjfélig tart, amely alatt minden középületen félárbocra eresztik a nemzeti lobogókat.
„A spanyol társadalom, mint mindenki más, azt kérdezi magától, hogy mi történt, hogyan történt, hogyan történhetett meg ez a tragédia. Meg vagyok győződve arról, hogy az idő és a szakértők munkája megadja nekünk a választ. (…) és akkor – ahogy annak lennie kell – teljes átláthatósággal és világossággal tudatni fogjuk azt a nyilvánossággal, minden polgárral” – fogalmazott.
A balesetben több mint 150-en sérültek meg, közülük 43-an vannak még kórházban, 12 embert intenzív osztályon ápolnak.
Juan Manuel Moreno, Andalúzia tartományi kormányának elnöke a spanyol sajtónak arról beszélt, hogy az elhunytak azonosítása lassú és hosszú folyamat lesz, amelyhez a hatóságok már elkezdték begyűjteni a DNS-mintákat a hozzátartozóktól, miközben a tragédia helyszínén még mindig tartanak a mentési munkálatok, a holttestek kiemelése és a kiváltó okok szakmai vizsgálata.
„Még órákig tartó intenzív munka áll előttünk. Rajtunk, a kormányon múlik, hogy a legjobbat nyújtsuk azoknak a családoknak, akik elvesztették azt, ami a legértékesebb számukra, szeretteiket” – hangsúlyozta.
A katasztrófa vasárnap este nyolc óra előtt következett be, amikor az Iryo társaság Málagából Madridba tartó járatának utolsó kocsijai eddig ismeretlen okból kisiklottak a mellette futó, ellentétes irányú vágánypárra, amelyen az állami vasúttársaság (Renfe) Madridból Huelvába közlekedő szerelvénye érkezett. Az ütközés következtében a szemből jövő vonat első kocsijai is kisiklottak, és a töltés melletti négyméteres árokba zuhantak.
A két vonaton összesen 484-en utaztak, evakuálásuk órákig tartott a nehezen megközelíthető, kivilágítatlan vasúti szakaszon.
Álvaro Fernández Heredia, a Renfe elnöke a Cadena Ser rádióban kizárta, hogy a balesetet emberi mulasztás vagy sebességtúllépés okozta volna. Mint mondta, az érintett, teljesen egyenes pályaszakaszon óránként 250 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. Az egyik vonat 205, a másik pedig 210 kilométer per órás sebességgel haladt. A rendszeradatok szerint 20 másodperc telt el az első vonat kisiklása és az ütközés között, ami túl rövid ahhoz, hogy aktiválódjon az automatikus fékrendszer.
Óscar Puente közlekedési miniszter hajnalban tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az érintett pályaszakaszt tavaly májusban újították fel, az Iryo vonat kocsijai pedig újak voltak, 2022-ben gyártották őket.
Az MTI nyomán.
Nyitókép: Reuters
