Szavcsenkóról tárgyal Amerika és Oroszország

Bizalmas tárgyalások folynak arról a lehetőségről, hogy az Oroszországban elítélt Nagyija Szavcsenko ukrán katonanőt az Egyesült Államokban fogva tartott orosz állampolgárokra, köztük a fegyverkereskedelemért bebörtönzött Viktor Butra és a kábítószer-csempészés miatt elítélt Konsztantyin Jarosenkóra cseréljék ki – jelentette jól értesült forrásokra hivatkozva az Interfax orosz hírügynökség kedden.

A hír megjelenése után néhány órával Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő közölte, hogy nincs információja ilyen tárgyalásokról. Elmondta ugyanakkor, hogy a múlt héten Vlagyimir Putyin elnök és az akkor Moszkvában tartózkodó John Kerry amerikai külügyminiszter között szóba került az amerikai börtönökben fogva tartott orosz állampolgárok ügye. Megerősítette, hogy But és Jarosenko neve is felmerült a tárgyaláson.

„Oroszország továbbra is következetesen védelmezi állampolgárai érdekeit” – hangoztatta Peszkov. Kerry a Putyinnal folytatott tárgyalását követően, Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen megtartott sajtótájékoztatón elmondta: felvetette a Kremlben Szavcsenko szabadon bocsátásának ügyét.

Az Interfax úgy értesült, hogy Oroszország összeállította azon állampolgárainak listáját, akikért cserébe hajlandó lenne elengedni Szavcsenkót. A lajstromban szerepel But és Jarosenko, valamint más olyan személyek neve is, akiknek a tevékenységébe a nyilvánosságot nem avatták be.

A hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó illetékes nem látta akadályát annak, hogy a fogolycserét azt követően bonyolítsák le, hogy a Szavcsenko 22 éves szabadságvesztéséről szóló ítélet április elején hatályba lép. Rámutatott: volt már precedens arra, hogy egy embert többre cseréltek ki. Érvelése szerint amíg Szavcsenkót különösen súlyos bűncselekmény, két orosz állampolgár meggyilkolása miatt ítélték el, addig a másik oldalon senki sem ölt.

Peszkov az esetleges fogolycsere lehetőségéről korábban úgy nyilatkozott, hogy arról határozni egyedül Vlagyimir Putyin illetékes, és ilyen döntés egyelőre nem született. Arról is nyilatkozott, hogy nem történtek lépések az ukrán elítélt Kijevnek történő kiadatása érdekében.

A moszkvai hivatalos állásfoglalások többsége szerint Szavcsenkót az ukrajnai rendezésről megkötött minszki megállapodások keretében nem cserélhetik ki, mert annak az ukrán kormány és a szakadár területek a részesei, Oroszország pedig nem az.

Szergej Ivanov, a Kreml kabinetfőnöke a múlt héten viszont úgy nyilatkozott, hogy elméletileg lehetséges Szavcsenko kicserélése két Ukrajnában elfogott orosz katonára, Alekszandr Alekszandrovra és Jevgenyij Jerofejevre, de ő is hangsúlyozta, hogy a döntés Putyin kezében van.

Viktor Butot 2008. március 6-án Bangkokban vették őrizetbe, és kétévi huzavona után kiadták az Egyesült Államoknak, ahol 2011 novemberében 25 év börtönre ítélték a kolumbiai szélsőbaloldali FARC gerillaszervezetnek történt, jelentős fegyvereladásban való összeesküvés miatt.

Konsztantyin Jarosenko pilóta 20 évet kapott, mert az ítélet szerint szintén összeesküvésben vett részt, az Egyesült Államokba történő kokaincsempészés céljából. Jarosenkót Libériában fogták el.

Szavcsenko ügyvédei, akik nem tudnak fogolycsere-tárgyalásokról, a sajtóban megjelent nyilatkozataik szerint kétségbe vonták, hogy Washington fel tudna lépni az ukrán állampolgárságú ügyfelük ügyében.

Ezekben a napokban éppen Moszkvában tárgyal Thomas Shannon politikai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár. Szergej Rjabkov, az orosz diplomáciai tárca helyettes vezetője kedden kijelentette, hogy a Shannonnal folytatandó tárgyalások homlokterében a szíriai rendezés, valamint a kétoldalú viszony áll majd, csakúgy mint John Kerry múlt heti látogatásáéban.