Több mint hatezren haltak meg az orosz légicsapásokban Szíriában

A halálos áldozatok között 2046 civil van, köztük 488 kiskorú és 311 nő – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

Legalább 6 217-en haltak meg Szíriában a rezsimet támogató orosz légierő tavaly szeptember óta tartó támadásaiban.

A tájékoztatás szerint a halálos áldozatok között 2046 civil van, köztük 488 kiskorú és 311 nő.

Az orosz légicsapásokban az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetnek legalább 2229 tagja és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai ágának számító an-Nuszra Front és más felkelőcsoportok 1942 harcosa is életét vesztette.

A londoni székhelyű, kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező OSDH arról is beszámolt, hogy a szíriai légierő összesen 54 995 támadást hajtott végre az utóbbi 19 hónapban, s ezekben legalább 8362 civil és az IÁ, az an-Nuszra Front, valamint más felkelőcsoportok 4651 tagja halt meg.

Rámi Abder Rahmán, az OSDH igazgatója az EFE spanyol hírügynökségnek telefonon elmondta, hogy a szervezet 2014. október 20. óta követi nyomon Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének támadásait, mivel ettől az időponttól kezdve jelentősen megnőtt a kormányerők légicsapásainak száma.

Pénteken legalább kilenc civil, köztük több kiskorú halt meg egy légicsapásban, amelyet a szinte teljesen az an-Nuszra Front és szövetségesei által ellenőrzött észak-szíriai Idlíb tartományban követtek el.