Több mint másfél milliárd euró gyűlt össze Ukrajnának Koppenhágában

Több mint másfél milliárd euró gyűlt össze Ukrajna katonai képességeinek támogatására az Oroszországgal vívott háborújában – közölte csütörtökön Morten Bödskov dán védelmi miniszter a Koppenhágában szervezett adományozó konferenciát követő sajtótájékoztatóján.

A felajánlások a konferencia huszonhat résztvevő országától származnak. Egyes országok képviselői jelezték, hogy hazatérve megvitatják a kérdést, és esetleg növelik hozzájárulásuk mértékét – tette hozzá Morten Bödskov. A tárcavezető közölte, hogy az összeget új fegyverzet vásárlására,  ukrán katonák kiképzésére, illetve aknamentesítésre fordítják. Hozzátette, hogy szeptemberben újabb találkozót terveznek, amelyen megvitatják a most ígért összeg felhasználását, illetve az esetleges újabb segítséget.

A konferencián pénzügyi alap létrehozásáról is döntöttek az Ukrajna számára gyártandó fegyverzet finanszírozásának növeléséhez. Ezt Nagy-Britannia fogja megvalósítani. A dán törvényhozás épületében tartott csütörtöki konferencián Ausztrália, Bulgária, Nagy-Britannia, Németország, Georgia, Dánia, Izland, Kanada, Lettország, Litvánia, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Egyesült Államok, Ukrajna, Finnország, Franciaország, Csehország, Svédország, Észtország, Japán és az Európai Unió képviselői vettek részt.

Forrás: hirado.hu

Fotó: Anatolii Stepanov/AFP