Több mint negyedmillió ukrán él Lengyelországban tartózkodási engedéllyel

Szerző: | 2021.03.11., 11:45 | Világ

Meghaladta a 250 ezret azon ukránok száma, akik valamilyen tartózkodási engedély alapján élnek Lengyelországban – közölte csütörtökön a lengyel idegenrendészeti hivatal.

    A hatóság honlapján elérhető adatok szerint 2013 elején még csak mintegy 40 ezer ukrán rendelkezett lengyelországi tartózkodási engedéllyel. Egy január végi jelentés szerint az ukránok a legnagyobb csoportot alkotják a Lengyelországban tartózkodó külföldiek közül (összesen több mint 457 ezer, tartózkodási engedéllyel rendelkező személy), és az ukránok csoportja mutatta tavaly a legjelentősebb növekedést is, közel 30 ezer fővel bővült.

    Jelenleg az ukránok közül a legtöbben – mintegy 61 százalékuk – a 18 és 40 év közötti korcsoporthoz tartoznak. A legnagyobb hányaduk – 73 százalék – munkavállalóként él Lengyelországban.

    Az ukrán állampolgárok 80 százalékának Lengyelországban ideiglenes, legfeljebb három évig érvényes lakhatási engedélyt adtak ki.

    Az idegenrendészeti hivatal aláhúzta: a közölt adatok nem vonatkoznak a vízummal, illetve a vízummentes forgalom keretében Lengyelországban tartózkodókra, és nem veszik figyelembe azokat az ukránokat sem, akiknek, tekintettel a koronavírus-járványra, átmenetileg meghosszabbították a már lejárt ideiglenes engedélyüket. Különféle, a vízummal érkezőket is figyelembe vevő felmérések szerint összesen mintegy egymillió ukrán élhet Lengyelországban.

    Tavaly tavasszal a járvány miatt elrendelt intézkedések nyomán az ukránok egy része hazatért, nyáron viszont megújult a lengyelországi munkahelyek iránti kereset Ukrajnában.

    A Gremi Personal lengyel munkaközvetítő cég február eleji elemzése szerint az ukránok soraiban nőtt a házaspárok foglalkoztatása iránti érdeklődés is. Lengyelországban a munkavállalási engedéllyel rendelkezők 2019 óta igényelhetik az 500plusz nevű, minden gyermek után járó, havi 500 zlotyt (mintegy 40 ezer forint) érő családtámogatást.

Forrás: mti.hu

Pin It on Pinterest

Share This