Több mint tízezren tüntettek a diktatórikus kormányzás ellen Thaiföldön
Több mint tízezren tüntettek a diktatórikus kormányzás ellen vasárnap Bangkokban, elemzők szerint messze ez volt a legnagyobb demonstráció Thaiföldön a 2014-es katonai puccs óta.
A tüntetők a monarchia megreformálását, az uralkodó jogköreinek korlátozását követelték, valamint Prajuth Csan-Ocsa kormányfő távozását, új alkotmány elfogadását és az ellenzéki aktivisták megfélemlítésének beszüntetését. A résztvevők egyebek mellett azt skandálták, hogy „Le a diktatúrával!”.
A délkelet-ázsiai országban az utóbbi hónapban csaknem mindennaposak voltak a diáktüntetések, a vasárnapi azonban most először szélesebb tömeget is megmozgatott.
„Új választást akarunk, és olyan új parlamentet, amely a népet képviseli ”– jelentette ki egy tiltakozó.
Sokan úgy vélik, hogy nem volt szabad a választás tavaly Thaiföldön, s a legélesebb bírálatokat megfogalmazó ellenzéki pártot később be is tiltották a hatóságok. Emellett különböző korrupciós ügyek és a koronavírus-válság miatti gazdasági visszaesés is szítja az elégedetlenséget az országban.
Eközben néhány tucatnyi rojalista demonstráló is utcára vonult a fővárosban, nemzeti zászlókat és a király aranykeretes portréit tartva a magasba.
„Az nem érdekel, ha a kormány ellen tüntetnek, de a monarchiát hagyják békén” – mondta egyikük a Reuters brit hírügynökség tudósítójának.