Újabb görög szigeten hirdettek vészhelyzetet földrengés miatt
Földrengésveszély miatt kellett rendkívüli állapotot bevezetni a görögországi Amorgosz szigetén. Szantorini után ez a második sziget az Égei-tengeren, ahol vészhelyzetet kellett hirdetni földrengésveszély miatt.
Rendkívüli állapotot rendeltek el szerdán a görögországi Amorgosz szigetén – írja a The Washington Times.
Február 7-én földrengés rázta meg a magyar turisták körében is népszerű Szantorini szigetét, ahol emiatt rendkívüli állapotot kellett hirdetni, továbbá figyelmeztetést adtak ki másik két turistacélponttal, Íosz és Anafi szigetével kapcsolatban.
A tudósok reménykednek benne, hogy a szeizmikus hullám enyhülhet,
de az 5-ös erősségű földrengések sorozata újból aggodalomra adott okot. A szeizmológusok szerint a földrengések epicentruma folyamatosan észak felé, Amorgosz irányába tolódik.
A vészhelyzet kihirdetése megkönnyíti az erőforrások és a sürgősségi szolgálatok gyors bevetését az érintett térségben, ahol már eddig is jelentős mértékben mozgósították a tűzoltókat, a rendőröket, a parti őrség tagjait és a katonaságot. Szantorinit több ezer lakosnak és idénymunkásnak kellett elhagynia a rengések következtében.
Január 26. óta mintegy 12 ezer, a Richter-skála szerinti 1-es szintnél nagyobb erősségű földrengést regisztráltak
– közölte korábban az athéni egyetem válságkezelő bizottsága. Bár Görögország a világ szeizmikusan rendkívül aktív részén fekszik, és gyakoriak a földrengések, nagyon ritka, hogy az ország bármely részén ilyen intenzív földrengéshullámot tapasztaljanak ilyen hosszú ideig.
Forrás: hirado.hu