Újraválasztották Emmanuel Macront

Emmanuel Macron hivatalban lévő államfő nyerte a francia elnökválasztás második fordulóját vasárnap, győzelmet aratva jobboldali szuverenista kihívója, Marine Le Pen felett.

Hatalmas francia zászló előtt beszél t,és honfitársainak hívta az ünneplőket – egy eddig ismeretlen, a hazafiasság eszméinek szellemében megszólaló Emmanuel Macron állt a tömeg elé Franciaországban. Az újraválasztott köztársasági elnök feleségével, Brigitte Macronnal kézenfogva állt a színpadon.

“Az elkövetkező évek biztosan nem lesznek nyugodtak” – kezdte beszédét Macron. Kiemelte: “Igényesnek és ambiciózusnak kell lennünk. Az ukrajnai háború arra emlékeztet minket, hogy Franciaországnak fel kell emelnie a szavát, hogy megmutassa döntései világosságát és megmutassa erejét minden területen”

Hozzátette: “Senki sem marad az út szélén”. A kialakult válsághelyzetre célozva azt mondta: „Jóindulatúnak és tisztelettudónak kell lennünk, mert az országunkat annyi kétség, annyi megosztottság övezi!”

Azt is elmondta: tisztában van azzal, sokan csak azért voksoltak rá, hogy „megakadályozzák a szélsőjobboldalt”. Felhívott arra, hogy „közösen dolgozzunk az egység megvalósításán, amelynek révén boldogabban élhetünk majd Franciaországban.

Az újraválasztott elnök rámutatott: “Ez az új korszak nem a véget érő, ötéves időszak folytatása lesz, hanem megújulásé”, hogy jobbá tegyék az országot. Erre „mindannyiunknak el kell köteleznie magát”. Kiemelte: „Ez az, ami a francia népet olyan egyedülálló erővé teszi, amelyet olyan mélyen és intenzíven szeretek, és amelyet olyan büszkén szolgálhatok újra”.

Macron így fejezte be beszédét:  Éljen a köztársaság! Éljen Franciaország!”

Forrás: hirado.hu