Ukrán iskolahálózatot hoznak létre Csehországban

Csehországban ukrán iskolahálózatot hoznak létre, amelyben ukrán tanítók az anyanyelvükön fogják oktatni a menekültek gyermekeit – közölte a cseh oktatási minisztérium csütörtökön Prágában.

Az Ukrán Egyosztályosok elnevezésű projektet az oktatási tárca támogatásával a prágai ukrán nagykövetség és néhány civil csoport és alapítvány szervezte. Az első három osztály – egy Prágában, kettő Brünnben – már hétfőn megnyílik, egyelőre mintegy 20-25 tanulóval. Érdeklődésük esetén a menekültek az interneten vehetik nyilvántartásba gyermekeiket. Ez vonatkozik a tanítókra is. A szükséges tankönyveket Nyugat-Ukrajnából biztosították. A tanítókat ezekben az egyosztályosokban ukrán anyanyelvű pszichológusok is segíteni fogják.

Petr Gazdík oktatási miniszter szerint a kormány jelenleg azzal számol, hogy a következő hetekben, hónapokban akár félmillió ukrajnai menekült is érkezhet Csehországba. Számuk csütörtökön meghaladta a 30 ezret. Vít Rakusan belügyminiszter közlése szerint most naponta mintegy ötezer ukrajnai menekült érkezik Csehországba. „A helyzet rendkívül képlékeny, naponta változik” – jegyezte meg Petr Gazdík.

A miniszter szerint jelenleg már több mint száz alapiskola-köteles ukrán gyermek van Csehországban, és számuk folyamatosan emelkedik. Lehetőségük van beiratkozni a cseh iskolákba is. Az iskolákat a tárca már tájékoztatta az eljárásról, s módszertani útmutatást adtak ki arra vonatkozóan is, hogyan kezeljék a tanítók a konfliktust a diákokkal beszélgetve. A prágai sajtóban olyan információk is megjelentek, hogy néhány iskolában kisebb incidensek voltak ukrán és orosz diákok között, de mint a hatóságok hangsúlyozták, egyedi esetekről volt szó.

Csehországban a hivatalos kimutatások szerint mintegy 150 ezer ukrán és 100 ezer orosz állampolgár él és dolgozik tartósan, s gyermekeik cseh iskolákat látogatnak. A két közösség kapcsolatában nincsenek komolyabb problémák.

Az ukrán és orosz diákokkal működő iskolákban rövid időn belül pszichológusok is a gyermekek rendelkezésére állnak majd.

Forrás: mti.hu