Visszaesett a brit gyerekek többségének iskolai tudása a korlátozások alatt

Visszaesett a gyerekek többségének iskolai tudása Angliában a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások alatt és némelyeknél a szociális készségekben is jelentős hanyatlás figyelhető meg – derült ki a brit oktatási felügyelet (Ofsted) vizsgálatából.

A brit oktatásügyi minisztérium szerint az eredmények alátámasztják annak szükségességét, hogy az iskolák nyitva maradjanak.

A felügyelet Anglia-szerte működő 900 oktatási és korai nevelési-gondozási intézményben szeptember óta tett látogatásokra alapozta az eredményeit – olvasható a BBC hírportálján.

Amanda Spielman, az Ofsted főfelügyelője szerint a gyerekeket három csoportba lehet sorolni aszerint, hogy milyen hatással van rájuk a koronavírus-járvány.

A legsúlyosabban érintett kisgyerekek megsínylik a távolmaradást az iskolától. Náluk visszaesés figyelhető meg a szavak és a számok ismeretében, vagy visszatértek a pelenkahasználathoz, holott már szobatiszták voltak, vagy elfelejtettek olyan alapvető készségeket, mint a kés és a villa használata.

A középső csoportba tartozó gyerekek többségénél különböző mértékű visszaesés figyelhető meg a tanulásban.

Vannak azonban olyan gyerekek is, akik pozitív élményként élték meg a lezárásokat. Ezekre a fiatalokra, akik támogató, de nem feltétlenül jómódú családi háttérrel rendelkeznek, jó hatással lehetett a szüleikkel való fokozott együttlét, a családtagjaikkal töltött minőségi idő.

Az iskolába visszatért idősebb gyerekeknek azonban csökkent a koncentrációképessége és a lezárások alatt a közösségi felületeken kirobbant „online perpatvarokat” most az osztályteremben rendezik le egymással.

A gyerekek egy részének romlott az állóképessége, míg néhányan mentális problémák jeleit mutatják.

Forrás: mti.hu